Megkéselték a svéd külügyminiszter asszonyt

Vágólapra másolva!
Megkéselték a svéd külügyminisztert egy stockholmi áruházban. A politikusnőt kórházba szállították, ahol súlyos mell- és hasi sérülései miatt műtik.
Vágólapra másolva!

Késsel rátámadtak a svéd külügyminiszterre szerdán egy stockholmi áruházban. Anna Lindhet, az egyik legnépszerűbb svéd politikust kórházba szállították - jelentette a BBC. A svéd kormány szóvivője megerősítette, hogy a miniszter kórházban van, egyéb információt azonban nem közölt.

Forrás: EPA
Anna Lindh a svéd kormány egyik legnépszerűbb tagja

A miniszter súlyos, de nem életveszélyes mell- és hasi sérüléseket szenvedett. Vannak olyan hírek is, amelyek szerint a rendőrség már elfogott egy személyt az ügyben. A rendőrségi szóvivő ugyanakkor csak annyit közölt, hogy egyelőre semmi sem mutat arra, hogy politikai indíték állna a támadás hátterében.

Egy szemtanú - az áruház egyik eladója - elmondta: arra figyelt fel, hogy a miniszter hirtelen a padlóra zuhant. Mellette egy magas férfi állt, aki vélhetően megszúrhatta a politikusnőt. A férfi aztán elfutott a helyszínről, és közben elhajított egy kést. A földön fekvő Lindh az incidens után felkiáltott: "Úristen, hasba szúrt!"

Anna Lindh vezető szerepet töltött be a Svédországban zajló eurókampányban. A kormány arra próbálja rábírni az embereket, hogy igennel szavazzanak a vasárnapi szavazáson, hogy ezzel Svédország is ez eurózóna tagja lehessen. Előrejelzések szerint ugyanakkor a szavazók többsége ellenzi az eurózónába való belépést.

A szociáldemokrata politikus 1998 óta áll a külügyminisztérium élén. Már 25 éves korában, 1982-ben parlamenti képviselővé választották, férjezett és két gyereke van.

A biztonságos országként ismert Svédországban gyakori, hogy politikusok testőrök nélkül közlekednek, járnak bevásárolni vagy használják a tömegközlekedést.

Erőszak ezzel együtt előfordul: egy máig ismeretlen tettes 1986-ban a nyílt utcán lőtte le Olof Palme miniszterelnököt, aki feleségével egy moziból távozott éppen.