Spanyolország: halálos zuhanás a városházáról

Vágólapra másolva!
Leszakadt a városháza emberekkel telt balkonja a Saragossa közelében lévő Torrellas városkában, hárman nem élték túl a zuhanást.
Vágólapra másolva!

Az Észak-Spanyolországban történt, három halálos áldozatot követelő szerencsétlenség egy ünnepség alatt következett be. A Saragossa közeli Torrellas polgárai népünnepélyen vettek részt, amelynek része volt a városháza látogatása is. A helyi rádió szerint a három ember halálát okozó baleset a balkon túlterhelése miatt következett be.

A halottak között volt egy kisgyermek is.