Újabb lövések a teheráni brit nagykövetségre

Vágólapra másolva!
Az utóbbi időben már harmadszor fordul elő, hogy ismeretlenek lövéseket adnak le Nagy-Britannia teheráni nagykövetségére. Az ügy hátterében az áll, hogy a britek őrizetbe vettek egy iráni diplomatát, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt egy 1994-es Buenos Airesben elkövetett, 85 áldozattal járó merénylethez.
Vágólapra másolva!

Lövéseket adtak le vasárnap este a teheráni brit nagykövetség épületegyüttesére, de senki nem sebesült meg. Andrew Greenstock, Iránban dolgozó brit diplomata szerint az elmúlt hetekben már harmadszor történik hasonló incidens a nagykövetség körzetében. A lövöldözés ezúttal nem a hivatali helyiségeknél, hanem az alkalmazottak lakásainak otthont adó épületeknél történt.

A lövéseket a lakóépületek főbejáratának irányában adták le, de senkit nem találtak el. Szemtanúk szerint a két fegyveres motorkerékpáron érkezett a főbejárat közelébe, és a lövöldözés után azonnal elhajtottak.

Szeptember 3-án ugyancsak motorról lőttek rá a nagykövetség központi épületére. Sérülés akkor sem történt, de a brit külügyminisztérium az incidens nyomán engedélyezte, hogy - amennyiben veszélyben érzik biztonságukat - családostul elhagyják Teheránt a követség azon alkalmazottai, akik nem végeznek nélkülözhetetlen tevékenységet.

Szeptember 9-én ismét lövések dörrentek a nagykövetségnél, akkor a hivatali irodák közelében. Nagy-Britannia ezt követően hivatalosan tiltakozott a teheráni külügyminisztériumnál, amiért a korábbi támadás után életbe léptetett biztonsági intézkedések nem akadályozták meg az újabb incidenst. Teherán egy nappal később azt válaszolta, nem bizonyosodott be, hogy a lövések a diplomáciai képviselet ellen irányultak: a lövöldözés e közlés szerint egy autós üldözés közben zajlott le az üldözöttek és rendőrök között.

A lövöldözések hátterében az állhat, hogy augusztus 21-én Nagy-Britanniában őrizetbe vették Hadi Szoleimanpurt, aki Irán Buenos Aires-i nagykövete volt az AMIA argentin-izraeli betegsegélyező egyesület ellen 1994-ben Buenos Airesben elkövetett, 85 ember életét kioltó és háromszáz személyt megsebesítő pokolgépes merénylet idején, s akit a merényletben való részességgel gyanúsítanak.