Vágólapra másolva!
Több mint százezer embert szólítottak fel otthonaik elhagyására a hatóságok az Egyesült Államok keleti partvidékén, amint egyre közelebb ér az Isabel hurrikán. A vihar várhatóan 170 kilométeres széllel és 2-2,5 méres vízárral ér partot csütörtökön Virginiában és Észak-Carolinában. Az emberek deszkákkal borítják be házaikat, a haditengerészet a nyílt vízre küldi hajóit, hogy csökkentsék az esetleges károkat. Nézze meg képeinket az előkészületekről!
Vágólapra másolva!

Szakértők szerint az Isabel - a legerősebb - ötös kategóriájú vihar lesz, jóllehet jelenleg csak második kategóriásnak számít 169 kilométer per órás sebességűre mérséklődött szeleivel - írja a BBC. A meteorológusok úgy vélik, a vihar felerősödik majd, amikor partot ér, ebben közrejátszhat a Golf-áramlat melegebb vize is. A CNN szerint egy kettes kategóriájú hurrikán általában 2-2,5 méteres vízszintemelkedéssel érkezik.

A hurrikán kedden este körülbelül 917 kilométerre volt Észak-Carolina partjaitól, és körülbelül 13 kilométer per órás sebességgel közeledik a partokhoz. Érkezését csütörtökre várják, de már most is heves, tarajos hullámok ostromolják a szárazföldet Észak-Carolinánál és Virginiánál. A két államban rendkívüli állapotot vezettek be, a rendőrséget, a tűzoltóságot és a mentőegységeket legmagasabb riadókészültségbe helyezték.

A viharra Washingtonban is készülnek, a hatóságok alapvető élelmiszerek, ivóvíz, gyertyák és tartalék elemek beszerzését ajánlják a lakosságnak.

A legnagyobb veszélyben azoknak embereknek az élete és otthona van, akik a Dare megyei Outer Banks alacsonyan fekvő part közeli szigetein élnek. A hatóságok otthonaik elhagyására kötelezték az itt élő több ezer embert, akik deszkákkal borítják be házaikat, hogy a lehető legkevesebb kár érje őket.

Kiürítik a kikötőket

A hadsereg is mozgósít. Az atlanti flotta hajói egymás után 10-15 percenként hagyják el a virginiai Norfolkban és a New Jersey-i Earlben lévő bázisaikat. Csak a mozgásképtelen vagy javítás alatt lévő hajók maradnak a kikötőkben, így például a Dwight D. Eisenhower és a Harry S Truman repülőgéphordozók, de ezeket is a kikötők biztonságosabb részeire vontatják, és igen erősen rögzítik - közölte az amerikai haditengerészet.

A közelben fekvő Oceana haditengerészeti támaszpont F-14-es és F/A-18-as vadászgépeit is távolabbi bázisokra helyezik át.

Az 1999 óta példa nélkül álló mozgósítás dollármilliókba kerül, ám ha a hajók a dokkokban maradnak, jóval nagyobb kárra lehet számítani.

1999-ben a Floyd nevű hurrikán csapott le az USA keleti partjára. A vihar csak Észak-Carolinában 6 milliárd dolláros kárt okozott, és 52 emberéletet követelt. A Floyd akkor 177 kilométer per órás széllel ért partot - írja a CNN.