Meglőtték az iraki kormányzótanács női tagját

Vágólapra másolva!
Több lövés érte az iraki kormányzótanács női tagját, Akila al-Hásimit. A politikus asszonyt életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Vágólapra másolva!

Súlyos sérüléseket szenvedett az iraki kormányzótanács női tagja, Akila al-Hásimi, akit egy ismeretlen meglőtt - írja a BBC. Egy magát megnevezni nem kívánó iraki tisztviselő elmondta: a politikus asszonyt négy lövés érte a háza előtt Bagdadban: egy lövés a gyomrába fúródott, egy a vállát és egy a lábszárát találta el. A politikust kórházba szállították, ahol az orvos úgy nyilatkozott, hogy kritikus állapotban van. A támadásban a politikus testőrei is megsérültek.

Akila al-Hásimi a Husszein-rezsim alatt a külügyminisztériumban dolgozott. A rendszer bukása után bekerült a külügyminisztériumot irányító állandó bizottságba, júliusban pedig beválasztották a kormányzótanácsba. Tagja volt a kormányzótanács első küldöttségének, amely nyáron az ENSZ-ben járt. Jövő héten New Yorkba utazott volna, hogy a bagdadi delegáció soraiban jelen legyen az Iraknak szentelt közgyűlési vitanapon.