Vágólapra másolva!
Közeledni látszanak az iraki rendezésről szóló álláspontok. Jacques Chirac francia elnök ígéretet tett arra, hogy országa nem vétózza meg a Biztonsági Tanácsban (BT) az Egyesült Államok iraki rendezésre vonatkozó javaslatát. Ugyanakkor Bush elnök kijelentette: jó volna, ha az ENSZ is részt venne az új iraki alkotmány szövegezésében.
Vágólapra másolva!
Chirac: Hatalomátadás várható Irakban/nagyvilag/20030918chirac.html

Chirac francia elnök a New York Timesnak nyilatkozva kijelentette: Franciaország nem vétózza meg a BT-ben Amerika Irakra vonatkozó javaslatát. Chirac hozzátette: Franciaország tartózkodik majd a szavazástól, amennyiben a javaslat megvitatása során az amerikaiak nem adnak konkrét menetrendet arról, hogy mikor adják az ország irányítását újra az irakiak kezébe.

Chirac elképzelése szerint Irak irányítását két lépcsőben kellene visszaadni a lakosságnak. Első lépésként az Iraki Kormányzótanács kapná vissza a szuverenitást. A következő fokozat hat vagy kilenc hónap múlva következne, amikor demokratikusan választott kormány venné át Irak irányítását.

Donald Rumsfeld, az Egyesült Államok külügyminisztere néhány hete a francia javaslatra reagálva kijelentette: elképzelhetetlen, hogy a szövetségesek egy éven belül elhagyják Irakot. Franciaország ezért azzal fenyegette Amerikát, hogy a BT-ben megvétózza az USA iraki rendezésre vonatkozó javaslatát.

Bush elnök szintén békülékeny hangot ütött meg, amikor hétfőn az ENSZ iraki szerepvállalásáról nyilatkozott. Az elnök szerint jó volna, ha a világszervezet részt venne az iraki alkotmány megszövegezésében. Bush az iraki választások felügyeletében is számít az ENSZ-re.