Több ezer ügynököt küldött a halálba Dél-Korea

Vágólapra másolva!
A dél-koreai védelmi minisztérium elismerte, hogy a koreai háború befejeződésétől a kilencvenes évek közepéig több mint tízezer titkos ügynököt és kommandóst küldött Észak-Koreába, gyakran öngyilkos akciókra. Az egykori ügynökök szerint a minisztérium lépése csak félmegoldás: azt szeretnék, ha minden, az akcióikkal kapcsolatos adat nyilvánosságra kerülne, és önfeláldozásukért kárpótlást kapnának.
Vágólapra másolva!
Droggal üzletel Észak-Korea Bush szerint/nagyvilag/20030916droggal.html

Több mint tizenháromezer ügynököt és kommandóst küldtek Észak-Koreába a két ország között 1951-ban befejeződött háború óta - derül ki abból a jelentésből, melyet egy dél-koreai ellenzéki vezető kérésére készített az ország hadseregének felderítése. A dél-koreai kormányzat eddig azt sem volt hajlandó elismerni, hogy bármelyik állampolgára átlépte volna a két ország közti határt képző északi 37. szélességi kört.

A jelentésből kiderül, hogy az ügynököket kémkedésre vagy diverzáns akciók végrehajtására képezték ki. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba (KNDK) érkezve információt gyűjtöttek, szabotázsakciókat szerveztek, vagy öngyilkos támadásokat hajtottak létre észak-koreai ipari és katonai létesítmények ellen. Tevékenységi körükben nem volt ritka az emberrablás sem.

A dél-koreai ellenzék most azt szeretné, ha az ország parlamentje elismerné a KNDK-ba küldött ügynökök áldozathozatalát. "Még idén olyan törvényt kell elfogadnunk, mely helyreállítja ügynökeink becsületét, és megfelelő kárpótlást nyújt önfeláldozásukért." - jelentette ki Li Kjeong-dzse, az ellenzékiek vezetője.

A hadsereg jelentése szerint 1951 és 1994 között több mint tizenháromezer ügynököt és kommandóst képeztek ki észak-koreai bevetésre. Az akciók során 7800 ember halt meg vagy tűnt el, kétszázan pedig sebesülten tértek vissza Dél-Koreába. A volt titkosügynökök képviselői szerint azonban a jelentésben szereplő adatok tévesek, valójában legalább tízezer ügynök halt meg az akciók során - tudósít a Reuters hírügynökség. A felderítés szerint ma már nem tartózkodnak ügynökök a KNDK területén.

"Üdvözöljük a parlament törekvését, hogy országunk elismerje tevékenységünket. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy a kormányzat, különösen a védelmi minisztérium még mindig megpróbálja eltüntetni vagy meghamisítani a rólunk szóló információkat" - jelentette ki a jelentésre reagálva Csung Kil-jong, az egykori ügynökök képviselője.