Megúszta a műtétet a pápa

Vágólapra másolva!
Már előkészítették a műtőt is, ám végül annyira javult II. János Pál pápa állapota, hogy orvosai úgy döntöttek, mégsem műtik meg az egyházfőt. A pápát bélpanaszok kínozzák, amelyek miatt lemondták a szerdai pápai audienciát is.
Vágólapra másolva!

Súlyos bélpanaszai miatt már sürgős műtét elvégzését tervezték a napokban II. János Pál pápán. A helyzet súlyossága miatt az egyházfő orvosai kedd délután riadóztatták a római Umberto Gemelli kórházat, amely fel is készült a műtétre - jelentette pénteken a La Stampa című torinói napilap.

A pápa állapota azonban néhány óra múlva annyira javult, hogy az orvosok, akik castelgandolfói nyári rezidenciáján ápolják II. János Pált, végül úgy határoztak, nem kell kórházba szállítani.

Az egyházfő bélproblémái - amelyek miatt a héten lemondták a pápai audienciát - súlyosabbak annál, mint amit a Vatikán kezdetben közölt - írta a torinói napilap. A bélpanaszok miatt úgy döntöttek, hogy a tervezettnél korábban tér vissza Castelgandolfóból a Vatikánba II. János Pál.

A Gemelli kórházban, amelyben a szentatyát az ellene elkövetett 1981-es merénylet után többször is megoperálták, állandó lakosztályt tartanak fenn a pápa számra, arra az esetre, ha állapota romlana.