A bankrablók az olasz bankokat szeretik

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió országai közül Olaszországban követik el a legtöbb bankrablást éves szinten. A bankalkalmazottakat tömörítő szakszervezet ezért azt követeli, hogy hozzanak intézkedést a pénzintézetekben dolgozók védelmére. Egyes városokban már okítják a bankosokat, miként kell cselekedni vészhelyzetben.
Vágólapra másolva!

Olaszországi pénzintézetekben követik el az Európai Unió tagállamaiban évente nyilvántartott bankrablások ötven százalékát - derül ki a római Cnel gazdasági intézet által készített tanulmányból. Mi több, az Európában bankrablások következtében eltűnt pénz 70 százaléka olasz bankokból származott. Az olasz banki alkalmazottakat tömörítő szakszervezet, a Fabi erre való tekintettel követeli, hogy hozzanak intézkedéseket a munkavállalók védelmére, akik egyre nagyobb stressz hatása alatt állnak, következésképpen soraikból kerül ki a legtöbb beteg a dolgozói szférában.

Az olasz üzletemberek is arra panaszkodnak, hogy egyre nő a bankrablások száma. Ezért Arezzóban tanfolyamot szerveztek, amelyen pszichológusok és kriminológusok arra oktatják a banktisztviselőket és az üzletembereket, hogy rendkívüli helyzetben miként védhetik meg magukat és kerülhetik el erőszak alkalmazását.

Olaszországban a mindennapos bűnözés egyre nagyobb teherként nehezedik a vállalkozókra és a kereskedőkre egyaránt. A gazdasági élet szereplői évente 1,6 milliárd eurót veszítenek rablótámadások és tolvajlások következtében. A bűnözök könnyű célpontnak találják a többnyire őrizetlen üzleteket. Tavaly az olasz kereskedők 1,7 százaléka ellen követtek el lopást vagy erőszakos bűncselekményt. Esetenként hétezer euróra becsülték az így okozott kárt - jelentette az APA.