Egy színes tévéért vettek meg egy gyereket

Vágólapra másolva!
Jelentős emberkereskedő-hálózatot göngyölített fel az olasz rendőrség. A banda az adatok szerint 67 albán kiskorút adott el Olaszországban, köztük azt a kisfiút is, akinek olaszországi nevelőit szombaton vettek őrizetbe, és akiért egy színes tévét kapott vér szerinti apja. Egy civil szervezet adatai szerint évente 6000 gyermeket csempésznek Európába, akiknek több mint tíz százalékát prostitúcióra kényszerítik Itáliában. A hatóságok attól tartanak, sok gyermeket csak egészséges szerveik miatt vesznek meg gazdag, de beteg gyermeket nevelő családok.
Vágólapra másolva!

Letartóztattak egy nyugdíjas párt az olasz hatóságok szombaton, mivel a gyanú szerint pénzért vettek maguknak egy albán kisfiút. A rendőrség szerint a most hatéves gyermek egy gyermekkereskedő bűnbanda közvetítésével jutott az olasz házaspárhoz. Hatvan másik gyermek Olaszországba juttatását is ennek a bandának a számlájára írják.

A brit Guardian beszámolója szerint a Calabria tartomány déli részén fekvő Sersaléban lakó pár 10 millió lírát (mostani árfolyamon körülbelül 1 millió 250 ezer forint) fizetett három évvel ezelőtt a közvetítőknek, az általuk Tomasónak nevezett gyermekért, akit az albániai Durazzo kikötővárosában vásároltak.

Színes tévét kapott a gyermek apja

A nyomozók szerint a páros Albániába utazott, és a helyszínen választotta ki a nekik tetsző fiút, hét testvére közül. A gyermek vér szerinti apja egy színes televíziót kapott fiáért cserébe a közvetítőktől. Az olasz házaspár azt mondta otthoni ismerőseinek, hogy egy lengyel barátjuk kérte meg őket, vigyázzanak a gyermekre néhány hónapig, és hiába telt el több év is, senki nem kérdezősködött túl sokat. A fiú jelenleg egy calabriai szerzetesrend gondozásában van - írja a brit lap.

Az olasz rendőrség egy éve kezdett nyomozni a gyermekkereskedő banda ügyében Pescarában, a házaspár letartóztatása is ezzel kapcsolatos. Eddig 67 albán gyermeket azonosítottak a vizsgálat során, akik mindannyian 14 évnél fiatalabbak, és az anconai, illetve a bari kikötőkön keresztül juttatta őket Olaszországba a banda az elmúlt években.

A vizsgálat nyomán több száz embert vettek őrizetbe, köztük egy Pescarában élő albán házaspárt, akik csak maguk 30 gyermeket csempésztek Olaszországba, de letartóztattak egy albán hírszerzőt és egy olasz magánnyomozót is, akit 1998-ban a NATO boszniai stabilizációs erőinél végzett szolgálataiért korábban kitüntettek.