Irak: kevés az idő az alkotmány kidolgozására

Vágólapra másolva!
Az új iraki alkotmányt aligha lehet hat hónap alatt kidolgozni - jelentette ki kedden Bagdadban az iraki kormányzótanács szóvivője. A szóvivő szavai szerint a testületben mindenki azt szeretné, hogy az alkotmány mihamarabb elkészüljön.
Vágólapra másolva!

Az alaptörvény elveinek a megvitatására azonban elegendő időt kell biztosítani Irak népének, hogy megfontoltan dönthessen majd az alkotmány elfogadásáról rendezendő népszavazáson. A The Washington Post keddi számában bagdadi véleményeket idéz, amelyek szerint az új politikai rendszer körvonalaival kapcsolatos szöges ellentétek miatt irreális a Colin Powell amerikai külügyminiszter által említett fél év az alkotmány kidolgozására.

Powell a múlt héten kijelentette, hogy hat hónap megfelelő idő a munka elvégzésére. A jogászok, tudósok, vallási tekintélyek alkotta illetékes iraki bizottság azonban egyelőre arról sem tudott dűlőre jutni, hogy milyen módszerrel válasszák meg az alkotmányt kidolgozó gyűlés küldötteit.

A bizottság több lehetőséget is felvázolva a döntést várhatóan a 24 tagú iraki kormányzótanácsra bízza, amely vagy vitát nyit a kérdésről, vagy pedig visszautalja a testület elé, ami többhetes vagy több hónapos késedelmet okozhat.

Dara Nureddin, aki az iraki kormányzótanácsban a bizottsággal tartja a kapcsolatot, a washingtoni lapnak nyilatkozva ésszerűtlennek nevezte Colin Powell elvárását. Ha majd megalakul a gyűlés, olyan alapvető kérdéseket kell eldönteni, mint hogy az iszlámot ismerjék-e el a jog egyetlen forrásának.

Dasra Nureddin szerint az alkotmányozás kemény csata lesz és egy évnél hamarabb aligha zárulhat le. A kormányzótanács más tagjaival együtt úgy véli, hogy az alkotmányozás elhúzódásának nem kell hosszabb megszállással együtt járnia. Elutasítják az amerikai kormány álláspontját, hogy a hatalmat csak az alkotmány elkészítése és a választások megtartása után adják át az irakiaknak. Amerikai aggodalmak szerint fordított sorrend esetén az ideiglenes hatalom elhúzná és bomlasztaná az alkotmányozás és a demokratikus választások folyamatát.

Az alkotmányozó gyűlés összetételét a síiták szerint egyszerű választással kell eldönteni. A szunniták azonban tartanak a síita dominanciától, és szerencsésebbnek tartanák, ha a testület tagjait kijelölnék, ami viszont amerikai manipuláció látszatát keltené. Egy másik, kompromisszumnak szánt javaslat szerint a tartományok vallási, politikai és törzsi vezetői választanák ki a küldötteket.