Levágták hűtlen férjük péniszét a kenyai asszonyok

Két kenyai asszony levágta közös férjének péniszét, akit rajtakaptak, amint egy harmadik nővel múlatja idejét. A két feleség letartóztatását tüntetésen követelték a helyi lakosok, mivel a bűntett helyszínére érkező rendőrök megdöbbenésükben ezt elmulasztották.

Békés tüntetésen követelték a kenyai Kilgoris városának lakosai, hogy vegye őrizetbe a rendőrség azt a két nőt, akik levágták férjük péniszét. A feldühödött asszonyok a hétvégén támadtak férjükre, akit egy harmadik nővel kaptak rajta egy motelben. A két feleség először a férjükkel együtt lévő nőre támadt késekkel, és levágták a fülét, majd a sarokba szorított férjüknek estek, akit nem szervétől szabadítottak meg. A férfit jelenleg is kórházban kezelik, társnőjét már hazaengedték.

A két asszony jelenleg is bujkál. A rendőrség megígérte, hogy elfogja és bíróság elé állítja őket - súlyos testi sértés okozása miatt. Az asszonyokat azért nem vették őrizetbe a bűntett helyszínére kiérkező rendőrök, mert - a BBC News tudósítása szerint - túlságosan megdöbbentek a szemük elé táruló látványtól.

Az egyik asszony egy helyi lapnak elmondta, hogy férjük aznap eladta a család földjén megtermelt kukoricát, majd a pénzből kivett egy szobát szeretőjével. "Férfiassága nélkül legalább az összes pénzt három gyermekünk nevelésére és a rezsire fordítja majd, nem pedig más nőkre" - mondta az egyik feleség.

KAPCSOLÓDÓ CIKK