Sátánista temetőgyalázók Újvidéken

Az újvidéki rendőrség őrizetbe vett egy 17 éves fiút és egy ugyanilyen korú lányt azzal a gyanúval, hogy vasárnapra virradóra ők gyalázták meg az újvidéki Futaki úti katolikus temetőt. Nem hivatalos hírek szerint mindketten sátánista szekta tagjai.

Bosko Arsenijevic, az újvidéki rendőrség bűnügyi osztályának vezetője szerdán közölte, hogy a két középiskolás nagy mennyiségű alkohol hatása alatt követte el a bűntényt, s cselekedetük nem volt sem politikai, sem vallási indíttatású. A középiskolás elkövetőket szüleik kísérték be a rendőrségre, mindketten beismerték és megbánták tettüket, de nem tudtak magyarázatot adni cselekedetükre.

A tettesek nem kábítószerfüggők, kitűnő tanulókról van szó, akik elvált szülők gyermekei. A rendőrség becslése szerint a Futaki úti temetőben okozott kár 950 ezer dinárra - mintegy 3,8 millió forintra - rúg. Az újvidéki rendőrfőnök egy szót sem ejtett arról, hogy a két fiatal sátánista szektának lett volna a tagja. Korábban a rendőrség fogalmazta meg ezt a gyanút, s Kasza József, az Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ugyanaznap - kedden - nem hivatalos értesülésként tálalta azt az információt, hogy sátánisták követték el a példátlan méretű sírrongálást.

A meggyalázott temetőben szerdán együtt fohászkodott az ott nyugvók lelki békéjéért az összes újvidéki vallási felekezet képviselője. Az imát Stanislav Hocevar belgrádi római katolikus érsek mondta. A szertartáson több száz hozzátartozó és hívő mellett részt vett Eugenio Sbarbaro, Vatikán belgrádi nagykövete, és megjelentek a szerb pravoszláv, a görög katolikus, valamint a protestáns egyházak képviselői is.

Sbarbaro elcsukló hangon azt mondta az egybegyűltek előtt, hogy bejárta már az összes földrészt, de olyan súlyos és civilizálatlan dologgal nem találkozott, mint az újvidéki temetőgyalázás. Közölte, hogy negyvenéves lelki pásztori szolgálata óta most első ízben mondott fohászt egy megszentségtelenített temetőben. Hocevar szerint a temetőben történt tragédia intő jel mindenkinek. Ébernek kell lenni, és törekedni kell arra, hogy soha többé sehol ne gázolhassanak bele vallási szentélyekbe, mert aki ilyet tesz, az az élet ellen cselekszik - mondta az érsek.

Rasim Ljajic szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter szerdán megelégedésének adott hangot amiatt, hogy az országban példátlan méretű felháborodás követte az újvidéki temetőgyalázást, s hogy - most első ízben - egységes volt a kormányzati és nem kormányzati szervezetek, illetve az ellenzéki pártok reagálása. Ljajic szerint ha a rosszban jót kellene keresnie, akkor jónak mondaná azt, hogy nem volt vallási vagy etnikai indíttatása a bűncselekmény.

A szandzsáki muzulmán politikus szerint az újvidéki eset inkább orvosoknak és egészségügyieknek kínál munkát, semmint a bűnüldöző szerveknek. "A szégyenfolt sajnos rajtunk marad, hiszen a hír bejárta a világot" - szögezte le Ljajic, aki szerint az ország egy hosszú folyamat előtt áll, s meg kell birkóznia az elmúlt évek háborúinak káros következményeivel, amelyek leginkább a fiatal korosztályt fertőzték meg.