Szerbia-Montenegró: csetnikek fenyegetik Marovicot

A szerbia-montenegrói elnöki hivatal megerősítette, hogy egy chicagói csetnik szervezet életveszélyesen megfenyegette Svetozar Marovic államfőt.

A belgrádi sajtó érdeklődésére az elnöki hivatalban megerősítették, hogy a szóban forgó szervezet valóban küldött fenyegető levelet Marovicnak, s az államfő már korábban is kapott - belföldről és külföldről egyaránt - hasonló tartalmú fenyegetéseket, amelyek kivétel nélkül a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttműködéssel voltak összefüggésben.

A Vijesti című podgoricai lap szerdán azt írta, hogy Marovicot egyre több fenyegetés éri, amióta kormánya, illetve ugyancsak az államfő által vezetett legfelsőbb védelmi tanács több döntést is hozott az együttműködés javítására az NT-vel.

A lap szerint nemrégiben egy titkos chicagói csetnik szervezet levelében arról tájékoztatta Marovicot, hogy "halálra ítélte", miután az elnök közölte, hogy Belgrád kiadja Hágának Ratko Mladicot, a háborús bűntettekkel és népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot, amennyiben kiderül, hogy a tábornok az ország területén tartózkodik.

A Vijesti szerint ez utóbbi fenyegetést nagyon komolyan vették a szakszolgálatok, s Marovic már a minapi egyesült államokbeli látogatásán is fokozott védelmet kapott.