Oroszország: illegális uránügyletre derült fény

Vágólapra másolva!
Uránt tartalmazó anyag eladásának kísérlete közben tartóztatták le az orosz atomflotta egy javító-karbantartó üzemének igazgatóhelyettesét az északi Murmanszkban - közölte a grani.ru internetes lap csütürtökön.
Vágólapra másolva!

Az 50 éves Alekszandr Tyuljakovot - az Atomflot nevű állami vállalat második emberét - akkor kapták el a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynökei, amikor egy 235-ös uránizotópot tartalmazó bőröndöt akart értékesíteni. A vevők valójában a titkosszolgálat emberei voltak, akik azután léptek érintkezésbe a férfival, hogy megtudták, lehetőséget keres radioaktív anyag eladására. A bőröndben lévő anyag bőven elegendő lett volna egy úgynevezett piszkos atombomba előállításához - állapították meg szakértők.

A videokamerával rögzített szeptemberi akció után Tyuljakov murmanszki lakásában egy másik, U-238-as izotópot tartalmazó bőröndöt is találtak. A nyomozók azt egyelőre nem tudják, hogy a radioaktív anyagok honnan származnak, vállalatától, az Atomflottól vagy pedig más atomipari partnerektől.

Alekszandr Szinyajev, az Atomflot igazgatója cáfolta, hogy cégének, korábbi megjelöléssel a 92-es bázisnak - amely az első orosz atomjégtörőt, a Lenint is kiszolgálta -, bármi köze lenne egy ilyen ügylethez.

A Harmonikus fejlődés nevű helyi ökológiai alap igazgatója elmondta: a murmanszki sajtó korábban arról cikkezett, hogy a szokatlan jómódban élő Tyuljakov 50 ezer dollárért kínált eladásra nukleáris üzemanyagrudakat, ezt azonban nem tudták bebizonyítani.