Istentől kérte, hogy dömpervezető lehessen

Vágólapra másolva!
"Istenem, segíts nekem, hogy dömpervezető lehessek!" Ez egyike annak a több száz könyörgő levélnek, amelyek a jeruzsálemi postahivatalokba érkezik a világ minden tájáról "Isten, Jeruzsálem, Izrael" címzéssel. A feladók Istentől várnak segítséget problémáik megoldásához. Az imákat és könyörgéseket tartalmazó leveleket pedig a jeruzsálemi postások időről időre elhelyezik a Siratófal repedéseiben.
Vágólapra másolva!

"Isten, Jeruzsálem, Izrael" címzéssel kell feladni azokat a leveleket, amelyek a Mindenhatónak szólnak. Az ilyen címzésű levelek már most is százával érkeznek a jeruzsálemi postához a világ minden tájáról. Ott a halott levelek részlegéhez kerülnek, majd a postások kézbesítik azokat a címzettnek: azaz elhelyezik a Jeruzsálem nyugati részén fekvő Siratófal repedéseiben.

Évszázados szokás, hogy akik Istenhez akarnak fordulni, azok a Siratófalnál mondják el vagy a fal repedéseibe helyezett cédulákra írják fel kéréseiket, imáikat a segítség reményében. Azok azonban, akik nem tudnak ellátogatni Jeruzsálembe, évről évre levélben küldik el kéréseiket - írja a Reuters.

A jeruzsálemi postásoknak minden egyes Istennek címzett levelet kézbesíteniük kell. Avi Janiv, a halott levelek részlegének vezetője a Reutersnek elmondta: az utóbbi időben minden korábbinál több levél érkezett. A levelek témája legtöbbször a bűntől való megtisztulásért vagy az isteni megbocsátásért való könyörgés. A közeljövőben ünneplik ugyanis a Jom Kippurt, a bűnbánat ünnepét. "Istenem. Régen hamutartókat és poharakat loptam szállodákból. Mostanában azonban már nem gondolok ilyesmire. Kérem, bocsáss meg" - idézi az egyik levelet a brit hírügynökség.

A jeruzsálemi postások azért kezdték el kézbesíteni az Istennek, Jézusnak vagy az angyaloknak címzett leveleket, mert a feladót legtöbbször nem jelölik meg, így nincs hová visszaküldeni a borítékokat. Levelek a világ minden tájáról, így Ausztráliából, Indiából, Ghánából, Franciaországból, Nigériából és az Egyesült Államokból érkeznek.

Nem csak megtisztulást vagy megbocsátást kérnek azonban leveleikben az emberek, rengeteg a különleges kérés is. Sokan diétájukhoz vagy rossz házasságuk egyben tartásához vagy éppen valamilyen betegség legyőzéséhez kérnek segítséget. Volt olyan is, aki azt kérte, hogy Isten tegye milliomossá. Darryl az amerikai Tennessee államból például arra kérte az Urat, hogy alkalmazza dömpervezetőként a cégénél. Ezenkívül jó munkát és hűséges feleséget is kért Istentől - írja a Reuters.