Csak az USA állt Izrael mellé a szíriai támadás ügyében

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, illetve a világszervezet közgyűlésének többsége elítélte az izraeli hadsereg szíriai célpontok elleni támadását. A BT rendkívüli ülését Szíria kezdeményezésére hívták össze. Izrael mellé egyedül az Egyesült Államok állt, amelynek küldötte szerint a történtekért Szíria a felelős. Szíria szerint Izrael csúfot űz az ENSZ alapokmányából, Izrael szerint viszont az akció jogos válaszcsapás volt a szombati öngyilkos merényletre. A Hamász fegyveres palesztin szervezet bosszúval fenyegetőzik a támadás miatt.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ BT vasárnap estére összehívott rendkívüli ülésén csupán az Egyesült Államok állt Izrael mellé annak vasárnapi, Szíria területén található célpontok elleni támadása miatt. A szombati haifai öngyilkos merénylettel indokolt izraeli katonai akciót - a húsz halálos áldozatot követelő merénylettel együtt - a BT tagjainak többsége elítélte felszólalásában.

A testületet Szíria kezdeményezésére hívták össze, amely azt kérte, hogy nyilatkozatba ítéljék el az izraeli katonai agressziót. Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter a zárt ajtók mögötti tanácskozás után nyílt ülés megtartását is kezdeményezte, hogy olyan államok is elmondhassák véleményüket, amelyek nem tagjai a BT-nek. A testületnek jelenleg Szíria az egyetlen arab tagja. A külügyminiszter szerint Izrael polgári célpontot támadott.

Szíria: Izrael csúfot űz az ENSZ alapokmányából

Fejszal Mekdad szíriai ENSZ-nagykövet az ülésen kijelentette, Izrael olyan mértékben űz csúfot az ENSZ alapokmányából, hogy az arabok és sokan mások világszerte úgy érzik, Izrael fölötte áll a törvénynek, a nemzetközi jognak és a Biztonsági Tanács határozatainak. A damaszkusziak által készített határozattervezet felszólítja Izraelt, hogy tartózkodjon minden olyan lépéstől, fenyegetéstől, amely veszélyezteti a térségbeli vagy a nemzetközi békét és biztonságot. Az izraeli akciót Szíria igazolhatatlan agressziónak tekinti.

Izrael a BT rendkívüli ülésén azzal indokolta az akciót - amelynek szerinte az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezet egyik kiképzőtábora volt a célpontja -, hogy Szíria terroristáknak biztosít hátországot és anyagi támogatást.

Izrael: Jogos önvédelmi válaszcsapás volt

Forrás: EPA
Fejszal Mekdad szír küldött: Izrael csúfot űz az ENSZ alapokmányából

Az izraeli ENSZ-nagykövet felszólalásban azt közölte, hogy országának joga volt a gondosan kimért önvédelmi válaszcsapásra, mert Szíria terroristákat támogat. Dan Gillerman ironikusnak nevezte, hogy olyan ország kezdeményezze a BT összehívását, amely terroristákat fogad be. Szerinte olyan ez, mintha Oszama bin Laden kért volna ilyen ülést 2001. szeptember 11-e után. Az izraeli nagykövet még az ülés előtt botrányosnak nevezte, hogy az ülést a legszentebb zsidó ünnep, a jom kippur előestéjére hívták össze. Közölte, hogy az izraeli diplomaták szürkületkor, az engesztelés napjának kezdetekor otthagyják a tanácskozást.

A BT-ülésen Izrael mellé csak az Egyesült Államok állt. Az USA ENSZ-nagykövete, a BT soros elnöke, John Negroponte egyértelműen Szíriát hibáztatta a történtekért. Szerinte "Szíria a rossz oldalon áll a terrorizmussal vívott harcban", és fel kellene hagynia az olyan csoportok támogatásával, amelyek a haifaihoz hasonló terrorcselekményeket követnek el. "Nem szabad elfelejteni, hogy a szíriai terület elleni légitámadást megelőzte a haifai merénylet" - közölte az amerikai ENSZ-nagykövet.

A felszólalók többsége elítélte az izraeli akciót

Kofi Annan, az ENSZ főtitkára elítélte a katonai akciót az ülés előtt kiadott közleményében. Szerinte az izraeli légitámadás kiszélesítheti a jelenlegi konfliktust a térségben.

Emyr Jones Parry brit ENSZ-nagykövet is elítélte az izraeli akciót, szerinte Izrael nem engedheti meg magának, hogy jogos felháborodása olyan cselekedetekre ragadtassa, amelyek nem csak a békefolyamatot ássák alá, de Izrael érdekeinek is ártanak. Pakisztán Szíriával együtt a nemzetközi jog megsértésének nevezte az izraeli légitámadást.

Több állam, így Németország, Franciaország, Oroszország és Kína mind az izraeli eljárást, mind pedig a palesztin öngyilkos merényletet elítélte.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőre virradó éjszaka elnapolta az ülést, a vitát a következő napokban folytatja - közölte John Negroponte.