Szelídebb közleménnyel zárult az Iszlám Konferencia

Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb muzulmán szervezetének éves csúcstalálkozója olyan záróközlemény elfogadásával fejezte be munkáját pénteken, amely sürgeti ugyan, hogy az Irakot megszállva tartó amerikai erők adják át a hatalmat egy iraki kormánynak, de a korábbi tervektől eltérően nem szorgalmazza, hogy az ENSZ játsszon a jelenleginél jóval nagyobb szerepet az arab ország életének alakításában.
Vágólapra másolva!

Az 57 országot tömörítő, 1,2 milliárd muszlimot képviselő Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) a malajziai Putrajayában tartott csúcson üdvözölte az amerikai támogatással létrejött iraki ideiglenes kormányzótanács megalakulását, de csak homályos utalást tett az ENSZ Irakban betöltendő szerepére.

A szervezethez tartozó országok vezetői elítélték a terrorizmust "annak minden formájában", és egy külön nyilatkozatban tiltakoztak amiatt, hogy Izrael a hónap elején légicsapást mért az OIC-tag Szíria területén lévő célpontra. A résztvevők hangsúlyozták: az iraki nép joga, hogy maga határozza meg saját politikai jövőjét, hogy teljes mértékben ellenőrzése alatt tartsa az ország természeti kincseit, és hogy széles társadalmi alapokra támaszkodó kormányt hozzon létre.

Kimaradt viszont a záróközleményből az OIC-külügyminiszterek által korábban jóváhagyott felhívás arra, hogy az ENSZ töltsön be vezető szerepet az iraki ügyek alakításában, és az a kitétel sem szerepel a dokumentum végső változatában, hogy az amerikai csapatok mielőbb távozzanak az arab országból. Ehelyett arról történik említés, hogy előremutató, a szuverenitás helyreállítása felé tett lépés volt az iraki kormányzótanács, majd később az iraki kormány létrejötte.

A korábbi közleménytervezetben szereplő, az amerikai csapatok azonnali távozását sürgető kitételt maguk az iraki kormányzótanács képviselői kifogásolták, mondván: az IOC-nak tudomásul kell vennie egyrészt azt, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció fegyveres erői még egy ideig Irakban maradnak, másrészt hogy az iraki kormány közvetlenül a jelenlegi megszálló erőktől, nem pedig egy ENSZ-vezetésű adminisztrációtól akarja átvenni majd a hatalmat.

Megfigyelők szerint a záróközleménynek az utolsó pillanatban végrehajtott módosításában nyilvánvaló szerepet játszott az, hogy előző nap az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadta az Egyesült Államok határozattervezetét, amely egyértelmű cselekvési felhatalmazást adott az amerikaiak vezette többnemzetiségű koalíció iraki tevékenységére.

Az OIC Szenegálban tartja következő csúcstalálkozóját - jelentette be péntek este Szied Hamir Albar malajziai külügyminiszter.