Újabb metróbaleset Londonban

Vágólapra másolva!
Az első vizsgálatok szerint törött sín okozott újabb metróbalesetet Londonban. A baleset a Hammersmith állomás előtt történt, az állomásra beérkező szerelvény utolsó, még az alagútban lévő kocsija siklott ki. 76 utast kellett kimenteni az alagútból, sérülés nem történt.
Vágólapra másolva!

A januári súlyos metróbaleset után péntek éjjel ismét kisiklott a londoni földalatti egyik szerelvénye, amelynek utasait az alagútból kellett kimenteni, ezúttal azonban nem történt sérülés. A baleset a Piccadilly metróvonal nyugati szakaszán, a Hammersmith állomás előtt történt. Az állomásra beérkező szerelvény utolsó, még az alagútban lévő kocsija siklott ki, miután - az első szakvélemények szerint - eltört alatta az egyik sínszál. A tűzoltóknak 76 utast kellett kisegíteniük az elakadt vagonból.

Egy metrókarbantartó azt mondta a BBC-nek, hogy a sín teljes hosszának a háromnegyede rozsdás. A londoni metrót üzemeltető társaság ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a problémát okozó sínszakasz egy része valóban rozsdás, de az eltörött sínrész fényes, teljesen rozsdamentes volt. Feltehetően a sín már korábban megrepedt, és akkor tört el teljesen, amikor a vonat áthaladt rajta - nyilatkozta.

A 400 kilométeres londoni metróhálózat biztonságosságát már évek óta megkérdőjelezik a szakértők, jóllehet az üzemeltető London Underground továbbra is a legbiztonságosabb tömegközlekedési eszközök közé sorolja a földalattit - írja az MTI. A legutóbbi súlyos baleset januárban történt, amikor egy szerelvény, amelyen 800-an utaztak, a Central metróvonal Chancery Lane-i állomása előtt kisiklott, és több kocsija a falnak csapódott. Kisebb tűz is keletkezett a kisiklás után. A roncsok közül 32 súlyos sérültet mentettek ki, és hosszú hónapokra lezárták a City pénzügyi központját kiszolgáló vonalat. A vizsgálat azt állapította meg, hogy az egyik kocsi aljáról a rögzítőelemek anyagfáradása miatt egyszerűen leesett a féltonnás sebességváltó- és motorblokk, amely a kerekek alá került.