Államcsínyre buzdított egy szerb képviselő

Vágólapra másolva!
Egy szerb ellenzéki párt frakcióvezetője parlamenti felszólalásában felszólította a rendőröket, hogy pénteken szálljanak meg minden állami intézményt. A kormánypártiak a képviselő megbüntetését követelik.
Vágólapra másolva!

Államcsínyre szólította csütörtökön a szerb rendőröket a parlamenti pulpitusról egy ellenzéki képviselő. Dragan Markovic, az Szerb Egység Pártjának (SSJ) frakcióvezetője parlamenti felszólalásában felhívta a rendőröket, hogy pénteken államcsínyt hajtsanak végre, és szálljanak meg minden állami intézményt. Kormánypárti politikusok a polgárháborúra való felhívásként értékelték Markovic kirohanását, s követelték, hogy a parlament illetékes bizottsága büntesse meg a képviselőt.

A szerb belügyminisztérium szerdán jelentette be, hogy Belgrád központjában pénteken nyilvános tömeggyűlést tartanak a rendőrök Sreten Lukic országos rendőrfőkapitány iránti szolidaritásból. Zoran Zivkovic kormányfő támogatásáról biztosította a rendőri tüntetést, amely - szerinte - egyértelmű üzenet lesz a nemzetközi közösségnek és Lukicnak is, aki példaképe lehet a legtöbb szerb rendőrnek.

Lukic, illetve három másik rendőr- és hadseregtábornok ellen hétfőn vádat emelt a hágai Nemzetközi Törvényszék a koszovói válság idején elkövetett háborús bűntettek miatt. Belgrádot hideg zuhanyként érték a vádemelések. Kormánypárti politikai vezetők mereven elutasították a tábornokok, kiváltképpen az alvilág elleni harcban elévülhetetlen érdemeket szerzett rendőrfőkapitány kiadatását.