Rakétával lőttek Wolfovitzra Bagdadban

Vágólapra másolva!
Nyolc rakétát lőttek ki ismeretlen támadók arra a bagdadi szállodára, melyben az USA védelmi miniszter-helyettese aludt. A vasárnap hajnali merényletet Paul Wolfovitz sértetlenül megúszta, de egy amerikai meghalt és többen megsebesültek. Az amerikai hadsereg egyik tábornoka szerint az elkövetők hónapok óta készültek a szálloda elleni támadásra, így az nem Wolfovitz ellen irányult.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
A rakétákkal lyuggatott Rasid Szálló

Vasárnap hajnalban összesen nyolc katyusa-rakétát lőttek ki ismeretlen támadók a bagdadi Rasin nevű szállodára, jelentette a BBC. Az épületben szállt meg Paul Wolfovitz, amerikai védelmi miniszter-helyettes. Wolfovitz az egyik leghatározottabb támogatója volt az iraki háborúnak az USA kormányzati személyiségei közül. A támadásban Wolfovitz sértetlen maradt, egy amerikai meghalt és további tizenöt ember megsebesült.

A rakéták mind Wolvovitz 12. emeleti lakosztálya alatt csapódtak be a szállodába. A merénylet annak ellenére megtörténhetett, hogy Irak egyik legjobban védett épületét érte támadás. A megtámadott Rasíd szálló többek között arról híres, hogy az amerikai megszállásig a bejárat előtt idősebb Bush volt amerikai elnök portréját kellett megtaposnia minden ki- és belépőnek. Két héttel ezelőtt autóval ment neki egy öngyilkos merénylő annak a bagdadi szállodának, melyben a CIA iraki központja működött.

Wolfovitz azt mondta a támadás után, hogy ha lehet, csak határozottabbá vált azzal kapcsolatban, hogy az amerikai katonai jelenlétre feltétlenül szükség van Irakban. "Ez a terrorista merénylet sem tántorít el minket attól, hogy teljesítsük küldetésünket. Segíteni fogjuk az iraki népet, hogy megszabadulhassanak a bűnözőktől, és megvédjük az amerikaiakat a terrorizmustól." - fogalmazott nem sokkal a merénylet után.

Nem kizárt, hogy Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes ellen már szombaton merényletet akartak elkövetni. A CNN amerikai hírtévé ugyanis arról számolt be, hogy az amerikai hadsereg vizsgálatot indított az előző nap az észak-iraki Tikrítben megtámadott Black Hawk helikopter ügyében. Wolfowitz is egy Black Hawk fedélzetén hagyta el Tikrítet néhány órával korábban, hogy a másik helikoptert vállról indítható rakétákkal lelőtték.

Martin Dempsey amerikai tábornok szerint azonban a Rasíd szálloda elleni merényletet már egy-két hónappal ezelőtt elkezdték előkészíteni, így célpontja valójában nem Paul Wolfowitz volt. A tábornok szerint a támadók többszöri felderítés után vállalkoztak az akcióra, és ehhez legalább egy, de lehet, hogy két hónapra volt szükségük. Paul Bremer, Irak amerikai civil kormányzója teljes körű vizsgálatot rendelt el.

Miközben Wolfovitzot Bagdadban támadták, a washingtoni Fehér Ház előtt több tízezer ember tüntetett az amerikai katonák hazavezényléséért. A rendőrök szerint 30, a szervezők szerint 100 ezer ember gyűlt össze az USA elnökének munkahelye előtt. A tüntetők hazugsággal vádolták George Bush elnököt, mert a háború után sem kerültek elő tömegpusztító fegyverek Irakban. Bush többek között e fegyverek ellen indította az iraki háborút.