[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] nagyvilág>

Itthon Gazdaság Sport Európai Unió Kína háborús bűnök Fotó
100
90

Az USA-ban is vitáznak Tellerről

MTI|2003. 11. 02., 19:17|Utolsó módosítás:2003. 11. 03., 9:53|

Teller Ede személye és szellemi hagyatéka halála után is vitát gerjeszt - nem csak Magyarországon. A nézeteltérések most akörül csapnak össze, hogy a nemrég elhunyt atomfizikusról nevezzék-e el a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumot (LLNL), amelynek az alapítója és az igazgatója is volt.

Duncan Hunter republikánus képviselő a kongresszusban azt javasolta, hogy a jövőben Teller Ede nevét viselje a laboratórium. Kollégája, a demokrata Ellen Tausher a The San Francisco Chronicle vasárnapi száma szerint kifogásolta, hogy Hunter nem konzultált sem a laboratóriummal, sem vele, akinek Livermore a választókörzetébe esik - írta az AFP. A livermore-i laboratórium a maga részéről jelezte, hogy kevésbé feltűnő módon szeretné leróni tiszteletét a nagy atomfizikus emléke előtt, s a 92 millió dolláros költséggel most épülő számítógépes központot nevezné el róla.

A laboratórium mostani nevét Ernest O. Lawrence fizikusról kapta. Susan Houghton, az LLNL szóvivője úgy nyilatkozott, hogy Ernest Orlando Lawrence-re és Teller Edére úgy tekintenek, mint a laboratórium társalapítóira, akiknek az együttműködése vitte sikerre az intézményt. Úgy akarnak tisztelegnek Teller doktor emléke előtt, hogy azzal semmit se vegyenek el a másik tudóstól. Duncan Hunter javaslata időközben váratlan helyről kapott támogatást.

A San Francisco-i öböl környéki atomfegyver-ellenes mozgalom a fonákjáról nézve támogatja az átnevezést: Teller Ede a szemükben az atomfegyverek veszélyének és esztelenségének a szimbóluma, neve így intő figyelmeztetés lenne, mivel az LLNL a rakétavédelem és új nukleáris atomfegyverek kifejlesztésén dolgozik. Az aktivisták emlékeztetnek Stanley Kubrick 1964-es Dr. Strangelove című filmjére, amelyben a sötét terveket forgató tudóst a rendező állítólag Teller Edéről mintázta. Mások vitatják, hogy Kubrickot létező személy ihlette volna meg. Teller Edét tisztelői olyan hősnek tekintik, aki hozzájárult ahhoz, hogy Amerika megnyerje a hidegháborút és a versenyt a kommunizmussal.

A lap szerint a vita rosszkor jött a livermore-i laboratórium számára, ahol hétfőn emlékeznek meg a szeptember 10-én elhunyt tudósról. A megemlékezésen csak meghívóval lehet részt venni. A búcsúztatón Ellen Tausher képviselő, George Shultz volt külügyminiszter, valamint magyarországi meghívottak mondanak beszédet. A nukleáris mozgalom livermore-i aktivistája felszólította azokat a meghívott tudósokat, aki nem értettek és nem értenek egyet Teller Ede nézeteivel, hogy a megemlékezés helyett inkább nézzék meg Kubrick filmjét, amelyet épp aznap vetítenek az egyik San Francisco-i moziban.

(MTI)

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani Már az ötödik éjszaka csendjét törik meg a dühöngők a svéd fővárosban. Gyújtogatók járják a külvárosokat, a rasszizmus, a kirekesztés és a nyomor ellen tiltakoznak egyre ...
    Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani Már az ötödik éjszaka csendjét törik meg a dühöngők a svéd fővárosban. Gyújtogatók járják a külvárosokat, a rasszizmus, a kirekesztés és a nyomor ellen tiltakoznak egyre ...
    Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani Már az ötödik éjszaka csendjét törik meg a dühöngők a svéd fővárosban. Gyújtogatók járják a külvárosokat, a rasszizmus, a kirekesztés és a nyomor ellen tiltakoznak egyre ...
    Forrás: AFP/Spencer Platt Ahol a gyalogos nem ember Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
    Forrás: AFP/Jewel Samad Ennyi volt Obama? Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
    Forrás: AFP/Angelo Cavalli Kisgyerek a cukorkaboltban Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
    Forrás: U.S. Drug Enforcement Administration A leggonoszabb emberek a világon A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
    Forrás: Freeandreal.org Nem menekülünk semmitől Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
    Forrás: Cin.ba Lefejezték az albán drogmaffiát Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
    Forrás: AFP/Patrick Stollarz Babaarcú király vet véget a nőuralomnak Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Electrolux EHF 6240 XXK beépíthető kerámia főzőlap az eluxshop.hu-tólinox keret, TouchControl - érintőkapcsolós vezérlés, gyerekzár, maradékhő-kijelzés
47.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: Fórum Hungary Emma Watson akkor is elmegy, ha jön Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10