A többség nem választaná újra Busht

Vágólapra másolva!
Egy friss közvélemény-kutatás szerint az amerikai szavazók többsége nem támogatja Bush elnök újraválasztását. A felmérésből kiderült az is, hogy egyre többen elégedetlenek az elnök Irak-politikájával.
Vágólapra másolva!

Egy szombaton közzétett felmérés szerint egyre csökken az Egyesült Államokban Bush elnök támogatása. A megkérdezett regisztrált szavazóknak mindössze 44 százaléka mondta azt, hogy támogatja Bush újraválasztását, 50 százalék azt közölte, hogy nem szívesen látná újra az elnöki székben Busht - idézi a Newsweek magazin által megrendelt közvélemény-kutatás eredményét a CNN.

Az elnök tevékenységének megítélése nem változott az elmúlt hónapok során. A felmérés szerint ezúttal is a megkérdezettek 52 százaléka véli úgy, hogy Bush jól látja el feladatait. Irakkal kapcsolatos politikáját ugyanakkor már a többség elítéli: 51 százalék szerint Bush rosszul kezeli az iraki helyzetet, és csak 42 százalék gondolja ennek az ellenkezőjét.

A felmérés kitért a demokrata elnökaspiránsok megítélésére is. A kutatás szerint Howard Dean egy százalékkal vezet a szintén a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Wesley Clark előtt.

A felmérés készítői megkérdezték azt is, hogy Bushnak mekkora esélye lenne a különböző demokrata aspiránsokkal szemben. A közvélemény-kutatás szerint az elnök a jelenlegi állás szerint 4-5 százalékkal nyerne mindegyik jelölt ellen. A jövő novemberi elnökválasztásig azonban még sok minden változhat. Az például csak később dől el, hogy a kilenc demokrata aspiráns közül ki lesz Bush kihívója.