NAÜ: Teheránnak volt titkos programja

Vágólapra másolva!
Irán elismerte, hogy volt titkos atomfegyverkezési programja - adta hírül az osztrák tömegtájékoztatás hétfőn a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Iránnal kapcsolatos jelentéstervezetét ismerő diplomatákra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A név nélkül nyilatkozó diplomaták az APA osztrák hírügynökségnek elmondták, hogy az iráni atomprogram tervezése 18 évvel ezelőtt kezdődött, és 12 évvel ezelőtt fogott hozzá az atomfegyver gyártásához is felhasználható, kis mennyiségű és alacsony dúsítási fokú 235-ös uránizotóp előállításának a programjához.

Ehhez a folyamathoz gázcentrifugákat, valamint lézertechnikai berendezéseket vettek igénybe. Irán ezzel azt is elismerte, hogy megsértette az atomsorompó-szerződésben vállalt kötelezettségeit, mert nem tájékoztatta a NAÜ-t ezekről a lépéseiről.

Az osztrák hírszolgálati irodának nyilatkozók hangsúlyozták, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek nincsenek bizonyítékai arra, hogy Teherán atomfegyver kifejlesztését célzó programot indított volna. Az Iránról készített és november 20-án elfogadásra kerülő jelentéstervezet szerint a NAÜ-nek nincsenek bizonyítékai arra, hogy a hasadó anyagok és a nukleáris téren kifejtett iráni aktivitás atomfegyverkezési programmal állna összefüggésben.

A tervezet szerint a NAÜ további vizsgálódást tart szükségesnek az iráni atomprogrammal kapcsolatban.