Folytatódik az osztrák vasutassztrájk

Vágólapra másolva!
Folytatják pénteken is meghatározatlan idejű sztrájkjukat az osztrák vasutasok - így döntött csütörtök késő este a sztrájkot hirdető vasutasszakszervezet, miután újabb sikertelen tárgyalást folytatott a kormánnyal.
Vágólapra másolva!

A szakszervezetet az sem késztette meghátrálásra, hogy Wolfgang Schüssel néppárti kancellár és Hubert Gorbach szabadságpárti alkancellár, közlekedési miniszter a parlamentben az osztrák vasutak (ÖBB) - szervezeti átalakítás utáni - privatizálásával szemben foglalt állást. A közlekedési miniszter csütörtökön azonban megismételte, hogy a tárca hajthatatlan, mert elkerülhetetlenül sor kerül a reformokra, akármeddig is tartson a vasutasok munkabeszüntetési akciója.

A sztrájkolók továbbra is azt követelik, hogy a kormány vonja vissza a vasút 4 nagyobb és 5 kisebb egységre bontásának a terveit, és kezdjenek új tárgyalásokat a közel 47 ezer alkalmazottat foglalkoztató óriásvállalat átalakításáról.

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a vasutasok maguk mögött tudhatják az osztrák közvélemény többségének a támogatást, hiszen a megkérdezettek 65 százaléka szerint újra kellene tárgyalni a kormány vasúti reformterveit, és csak 25 százalék támogatja a kabinet elképzeléseit, miszerint a sztrájk ellenére is végre kell hajtani a tervezett átalakításokat, amelyek eredményeként az évtized végéig 12 ezerrel csökkenne a vasútnál dolgozók száma.

Úgy tűnik, hogy az osztrákok felkészültek az elhúzódó sztrájkra, amely naponta - becslések szerint - mintegy 300 millió euró kárt okoz a gazdaságnak. A munkába indulók a megszokottnál jóval korábban indulnak, elmaradt a közúti közlekedési káosz, néhány vidéken azonban nagyon sok iskolás nem jut el az oktatási intézményekbe. Az osztrák tömegtájékoztatás szerint a cseh vasút kártérítést fog kérni az osztrák vasutaktól, amiért jelentős fennakadások támadtak a nemzetközi áruszállításban.

Csütörtök kora délutáni adatok szerint a cseh-osztrák határon 43, a szlovák-osztrák határon pedig már 25 szerelvény vesztegelt az osztrák vasutasok sztrájkja miatt.