Hat robbantás Athénban

Vágólapra másolva!
Öt robbanószerkezet lépett működésbe péntek hajnalban athéni bankok előtt, egy pedig az egyik ellenzéki párt épületénél. A detonációknak nincs sérültje. A hatóságok szerint egy anarchista csoport a tettes.
Vágólapra másolva!

Gázpalackokból készített robbanószerkezetek léptek működésbe péntek hajnalban öt banknál és az Új Demokrácia vezető ellenzéki párt egy épületénél Athénban, de sérülést nem okoztak, és az anyagi kár is csekély.

A görög rendőrség azt gyanítja, hogy a robbantásokat valamelyik anarchista csoport követte el, amely júniusban globalizációellenes tüntetések során őrizetbe vett - és jelenleg éhségsztrájkoló - társaik elengedését kívánja elérni. Az elmúlt hetekben ezek a csoportok már húsznál több robbantást követtek el bankok, illetve párt- és középületek ellen, emellett újabb tüntetéseket is tartottak.

Gyanúsan közel van a mostani robbantások időpontja november 17-hez is, amikor az -1967-74-es katonai rezsim uralma ellen tiltakozó - 1973-as diákfelkelés leverésének a 30. évfordulójára emlékeznek. Novemberben emiatt gyakorta csapnak össze anarchisták a rendőrökkel. Létezik egy November 17. nevű terrorcsoport is, és az anarchisták rendre tiltakoznak az ellen, hogy ennek a feltételezett tagjait őrizetben tartják.