Szaddám szerint zsákutcába kerültek a megszállók

Vágólapra másolva!
Egy arab tévéállomás vasárnap közzétett egy magnószalagot, amelyen állítólag Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor arra szólítja fel az irakiakat, hogy folytassanak szent háborút a megszálló nyugati csapatok ellen. A kazettán hallható személy még több áldozattal fenyegeti meg a szövetségeseket - jelentette a Reuters.
Vágólapra másolva!

"Jogosan harcoltok ellenük. Ez hazafias és emberi kötelességetek, és a megszállóknak nem lesz más választásuk, vesztesként kell elhagyniuk Irakot, a mi országunkta, az arabok országát, az iszlám országát" - hallható azon a magnófelvételen, amelyet egy arab tévétársaság közölt vasárnap. A felvételen állítólag Szaddám Huszein hallható, a kazettán beszélő férfi hangja nagyon hasonlít az elűzött iraki diktátoréhoz - írja a Reuters brit hírügynökség.

"A dzsihad és az ellenállás útja a legjobb út, amely Istenhez vezet, és az egyetlen út, amely biztosítja, hogy a zsarnok megszállókat kiűzzük országunkból, hogy földünk és népünk szabad és független lehessen" - hallható a felvételen.

Legutóbb szeptember 17-én került elő Szaddám Huszeinnek tulajdonított hangfelvétel. Azon a felvételen visszavonulásra szólították fel az amerikai-brit csapatokat és súlyos veszteségekkel fenyegették meg a megszállókat arra az esetre, ha mégis Irakban maradnának. A szeptemberi és mostani felvételt közlő al Arabíja televíziós társaság szerint a két kazettán beszélő férfi hangja hasonlít egymáshoz.