Izrael újra tárgyal az EU-megbízottal

Vágólapra másolva!
Izrael ismét felvette a kapcsolatot az Európai Unió közel-keleti megbízottjával, akit mostanáig a Jasszer Arafattal történt találkozója miatt bojkottáltak.
Vágólapra másolva!

A megbízottal szembeni bojkott befejezését Szilvan Salom izraeli külügyminiszter közölte újságírókkal hétfőn, az Európai Unió-Izrael társulási tanács keddi brüsszeli ülésének előestéjén. Az izraeli külügyminiszter elmondta, hogy a nem hivatalos kapcsolatfelvétel már megtörtént, s ezen túl napi kapcsolatot tartanak majd Marc Otte belga diplomatával, akit a nyár közepén neveztek ki az EU közel-keleti megbízottjának. Szilvan Salom ezzel egy időben hangsúlyozta, hogy Izrael továbbra is úgy véli: bármiféle kapcsolat Jasszer Arafattal, a Palesztin Hatóság elnökével a béke ellen hat.

Az izraeli külügyminiszter rendkívül kemény kirohanást intézett a palesztin elnök ellen, mondván, amíg Arafat hatalmon marad, mindent elkövet majd, hogy megakadályozza az előrelépést. Szavai szerint Jasszer Arafat az egyetlen palesztin a világon, aki nem akar egy független palesztin államot.

A közel-keleti megbízottal szembeni izraeli bojkottot meglehetősen zokon vette az Európai Unió. Javier Solana, az EU közös kül- és biztonságpolitikai képviselője és Chris Patten, az Európai Bizottság külügyi biztosa egyaránt bírálta az izraeli döntést, hangsúlyozván, lehetetlen úgy kapcsolatokat kiépíteni, hogy az egyik fél választja meg, hogy a másik fél mely képviselőjével lehet szóba állni.