Sevardnadze mellett tüntettek Tbilisziben

Vágólapra másolva!
Több ezer embert szállítottak kedden buszokkal vidékről a tbiliszi parlament elé az Újjászületés párt emberei, hogy nagyszabású szimpátiatüntetést tartsanak Eduard Sevardnadze grúz elnök mellett.
Vágólapra másolva!

Aszlan Abasidze, az önmagát ellenzékinek nevező, valójában a kormányt támogató párt vezetője -a Grúziához tartozó Adzsár Autonóm Köztársaság elnöke - a parlament épületénél tartott nagygyűlésen elítélte a hatalom érdekében az elnök elmozdítását kicsikarni akaró radikális ellenzéket, és pártja támogatásáról biztosította a "törvényes hatalmat", vagyis a hivatalban lévő Eduard Sevardnadzét.

Az összegyűltek előtt - akiknek a számát egyes források 4000 főre, mások tízezerre tették - a kulturális élet több ismert szereplője is szót kapott, s ők is egységre, az ország nyugalmának megőrzésére hívtak fel.

A Reuters értékelése szerint a közönség gyér tapsából, illetve a jelenlévő újságírók kérdéseire adott válaszaikból kitetszett, hogy a Grúzia nyugati részén fekvő Adzsáriából érkezettek zöme nem igazán értette, miért is szállították őket a fővárosba.

Mihail Szaakasvili, a legjelentősebb ellenzéki erő, a jobboldali radikális Nemzeti Mozgalom vezetője a tüntetés kapcsán úgy vélekedett, hogy azt az erőszak felszítására, provokációnak szervezték az elnök hívei, de az ellenzék nem avatkozik bele az utcai demonstrációba. Szaakasvili hétfőn polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetett, és nagyszabású tiltakozó akciót ígért a hét végére az elnöki hivatal elé.

Kedden váratlanul Tbiliszibe érkezett Lynn Pescoe, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó főcsoportfőnöke, s délután tárgyalt az ellenzék vezetőivel, majd Sevardnadze elnökkel is. A találkozókról egyelőre nem adtak ki hivatalos közleményt.

A november 2-i parlamenti választás tisztaságát a grúz ellenzék megkérdőjelezi, az utóbbi napokban több utcai tüntetést tartottak, illetve legújabban polgári engedetlenségi mozgalmat hirdettek Sevardnadze lemondását követelve. A helyzetet bonyolítja, hogy a választás hivatalos végeredményét még mindig nem hozták nyilvánosságra, a formálódó Sevardnadze-Abasidze szövetség azonban hajszálnyi többséggel bír a jelenlegi kimutatások szerint.