Lezuhant egy svéd katonai helikopter

Vágólapra másolva!
Mentőgyakorlat közben a tengerbe zuhant kedden a svéd légierő egyik helikoptere fedélzetén hét emberrel.
Vágólapra másolva!

A svéd partok közelében történt baleset során a legénység két tagja eltűnt, öt embert sérülten mentettek ki a vízből. Két sebesült állapota súlyos, a két eltűnt személy felkutatására pedig kevés a remény - közölte a svéd parti őrség szóvivője.

A Super Puma típusú helikopter legénységének feladata az volt, hogy a vészhelyzetbe került hajókon lévő emberek kimentését gyakorolja, amikor a baleset megtörtént. Egyelőre nem tudni, hogy emberi mulasztás, vagy műszaki hiba okozta a bajt, tény, hogy a térségben sűrű köd volt a helikopter lezuhanásának idején.