Megkezdődött a szavazás Horvátországban

Vágólapra másolva!
Megkezdődtek a parlamenti választások vasárnap reggel Horvátországban. Szoros verseny várható a hatalmon levő balközép koalíció és jobboldali nacionalista vetélytársai között. A külpolitikai törekvésekben nincs ellentét a szembenálló erők között, minden jelentősebb párt támogatja az ország európai uniós és NATO-tagságra törekvését.
Vágólapra másolva!

Szoros verseny várható az előzetes közvélemény-kutatások eredményei szerint a hatalmon levő balközép koalíció és jobboldali nacionalista vetélytársai között a vasárnap reggel megkezdődött horvát parlamenti választásokon. A függetlenné válás óta eltelt 12 évben most tartanak negyedszer általános választásokat Horvátországban.

Összesen 55 párt indul a választásokon és számos független jelölt is, de a választási csata elsősorban Ivica Racan szociáldemokrata miniszterelnök koalíciója és az újjászervezett Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) között dől el várhatólag.

A szociáldemokratáknak 2000-ben sikerült kiszorítaniuk a hatalomból a Franjo Tudjman által alapított nacionalista gyűjtőmozgalmat, a HDZ-t. A HDZ most azokra a fájdalmas áldozatokra összpontosított választási kampányában, amelyeket a lakosságnak el kellett szenvednie a kormány gazdasági reformjaival összefüggésben.

A fő külpolitikai törekvésekben nincs ellentét a szembenálló erők között, minden jelentősebb párt támogatja az ország európai uniós és NATO-tagságra törekvését. 4,3 millió ember jogosult leadni szavazatát a 6974 szavazóhelyiségben. A szavazóhelyiségek 19 órakor zárnak.