Egyre gyakrabban az irakiak a gerillák célpontjai

Vágólapra másolva!
Az iraki polgári hatóság vezetője szerint megváltozott a biztonsági helyzet Irakban. L. Paul Brehmer az iraki polgári adminisztráció amerikai vezetője szerint egyre gyakrabban azok az iraki polgárok válnak a gerillák célpontjaivá, akik együttműködnek a megszálló amerikaiakkal. A csapatok kivonásáról az amerikaiak továbbra is csak általánosságban beszélnek.
Vágólapra másolva!
Az iraki olajtermelés közelít a háború előtti szinthez/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20031125aziraki.html

"Megváltozott a biztonsági helyzet Irakban" - jelentette ki L. Paul Brehmer az iraki polgári kormányzat amerikai vezetője, az utóbbi napok eseményeiről tartott sajtótájékoztatón. Brehmer szerint az utóbbi időben az iraki gerillák támadásai elsősorban az amerikai csapatokkal együttműködő honfitársaik ellen irányulnak. Brehmer szerint ez összefüggésben van azzal, hogy az utóbbi időben az amerikaiak nagyobb hangsúlyt helyeztek a gerillaellenes akciókra - írja a CNN.

"Nem tudták eltántorítani a szövetségeseket, ezért most az ártatlan iraki civileket akarják megfélemlíteni." - jelentette ki a gerillák célpontváltásáról Brehmer. "Ez azonban nem sikerülhet nekik. Szaddám Huszein csak annyit tanított meg az irakiaknak, hogy hogyan kell ellenállni a rájuk nehezedő lelki nyomásnak" - állítja irak amerikai vezetője.

Az amerikai hatóságok nem vezetnek hivatalos statisztikát arról, hogy hány iraki áldozatot követeltek a május óta folyamatos gerillatámadások és merényletek. A BBC News szerint eddig több, mint 250 iraki civil vesztette életét a gerillák amerikaiak ellen vívott háborújában.

A sajtótájékoztatón John Abizaid tábornok ismertette a gerillák szervezeti felépítését. Abizaid szerint a gerillasejtek elsősorban városok környékén működnek. A tábornok szerint, noha létezik kapcsolat a sejtek között, a gerillák általában maguk döntenek arról, hogy mikor és kik ellen indítanak akciókat.

Az amerikai csapatok iraki jelenlétéről szólva a tábornok továbbra sem volt hajlandó konkrét időpontot megadni a kivonulásról. "Semmi kétség, az amerikai csapatok elhagyják majd Irakot... Akkor, amikor már nincs többé szükség ránk az országban" - jelentette ki a tábornok.