Formálódik az új grúz ellenzék

Vágólapra másolva!
Az Új Grúziáért nevű, korábbi kormányzati tömörülés egyik vezetője megkezdte az új grúz vezetés ellenzékének megalakítását.
Vágólapra másolva!

Irina Szaarisvili pénteken Tbilisziben az új vezetéssel - Nino Burdzsanadze, Mihail Szaakasvili és Zurab Zsvanija - szemben álló politikusokkal, társadalmi szervezetek és üzleti körök képviselőivel találkozott. A politikus elmondása szerint a megbeszélés résztvevői azt tervezik, hogy bojkottálják az új kormányzat döntéseit, valamint az előrehozott elnökválasztást.

Szaarisvili szerint az új vezetés politikája Grúzia széteséséhez, bizonytalansághoz vezet.