Két robbanás Moszkvában - négy halott

Vágólapra másolva!
Két robbanás is történt Moszkva központjában a Nacional Hotelnél, pár száz méterre a Kremltől, ahol feltehetően két öngyilkos merénylő robbantott. Az első robbantást az egyik merénylő követte el, a második akkor történt, amikor társa fel nem robbant bombáját a tűzszerészek működésbe hozták. Arról eltérő információk vannak, hogy hányan haltak meg az első detonációban. A moszkvai rendőrség szerint négyen vesztették életüket, a Magyar Távirati Iroda azonban öt halottról tud.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI/Alekszandr Zemljanyicsenko
Forrás: MTI/Alekszandr Zemljanyicsenko

Feltehetően két öngyilkos merénylő okozhatta a kedd délelőtti moszkvai robbantást. Az egyik nőnek sikerült működésbe hoznia a robbanószelezetét, másikuknak nem. A merénylet helyszínén - pár száz méterre a Kremltől, a Nacional Hotel előtt - a feltételezett merénylők holtteste mellett találtak egy gyanús csomagot, amelyről bebizonyosodott, hogy robbanóanyag van benne. Az FSZB tűzszerészei ezt felrobbantották. A helyszín közelében csak a vizsgálatot végzők tartózkodtak. - jelentette az MTI.

Az első robbantásban a moszkvai rendőrségre hivatkozó Moscow Times internetes kiadása szerint négyen vesztették életüket, és heten sérültek meg - közülük többeknek súlyos az állapota. Az MTI szerint ezzel szemben 5-en haltak meg, és 14-en megsérültek. Az [origo] korábban a Moscow Times jelentései alapján nyolc halálos áldozatról számolt be.

Az MTI szerint az áldozatok többsége épp a szálloda mellett haladt a közelben lévő metróállomás felé, amikor a robbanás bekövetkezett. A Nacional éttermében tartózkodók közül is többen megsebesültek a betört ablaküvegek szilánkjaitól.

Az orosz állami Dumába akartak eljutni

A Moscow Times az FSZB munkatársaira hivatkozva arról számolt be, hogy az első robbanás ereje 400-500 grammnyi trotilnak megfelelő volt. A moszklvai polgármester szóvivője szerint terroristatámadásról van szó, és a két merénylő feletehetően az orosz állami Duma az utca túloldalán található épületébe akart eljutni.

Az orosz lap egy NTV televíziónak nyilatkozó szemtanút idéz, aki arról számolt be, hogy nem sokkal az első robbanás előtt két nő érdeklődött nála az orosz állami duma holléte felől.

Az egyik merénylőt Csecsenföldön képezték ki

A moszkvai ügyészség szándékos emberölés és terrorizmus alapos gyanújával indított eljárást a robbantás ügyében, melynek hátterét a belügyminisztérium, a főügyészség és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szakembereiből álló bizottság vizsgálja. Az FSZB szerint az egyik merénylőt a csecsenföldi szakadárok egyik táborában képezték ki, s július óta országos körözés van érvényben ellene.

Forrás: MTI/Alekszandr Zemljanyicsenko
Forrás: MTI/Alekszandr Zemljanyicsenko

Az első hírügynökségi jelentések szerint egy autó robbant fel a Tverszkaján, a népszerű moszkvai bevásárlóutcában. A robbanás hangját több háztömbbel távolabb is hallani lehetett. A rendőrség lezárta a környéket.

A BBC jelentése szerint a Tverszkaja utcán több épület ablakai is kitörtek, jóllehet szemtanúk szerint a károk nem jelentősek. A Reuters helyszíni tudósítója szerint emberi testrészek és húscafatok borították a bevásárlóutca havas járdáit a helyszínen. Az utca csak pár száz méterre van a Vörös tértől és a Kremltől.