Műfenyő rengette meg a texasi politikai életet

Vágólapra másolva!
Egy műfenyő miatt került a politikai viták kereszttüzébe Texas állam törvényhozásának házelnöke. A politikus egy kínai műfenyőt állíttatott fel a törvényhozás épületében, karácsonyi dekorációként. A texasi karácsonyfa-termelők azonban vérig sértődtek, és megkérdőjelezik a politikus hazafias érzelmeit.
Vágólapra másolva!
Belgiumban betiltanák Hitler borát/nagyvilag/20031205belgiumban.html

Egy műfenyő okozott komoly politikai viharokat Texas államban. A Kínában készült műanyag fenyőt Tom Craddick, az állam törvényhozásának házelnöke állíttatta fel a texasi parlament épületének előterében. A karácsonyi dekoráció azonban vérig sértette a texasi fenyőfatermelőket.

"Úgy gondolom, az emberek levonják a következtetést abból, hogy egy kínai műfenyő áll a texasi parlament épületében" - jelentette ki Lanny Dreesen, a Texasdi Karácsonyfa-termelők Szövetségének elnöke. A karácsonyfa-termelők szerint a házelnök a kínai műfenyővel bebizonyította, hogy hiányzik belőle a "texasi büszkeség".

A műfenyőt egyébként a házelnök feleségének ajánlotta fel egy austini boltos. A több mint három méter magas és beépített világítással ellátott fa értéke 3400 dollár. "Nehéz megmondani a különbséget" - utalt a fa élethűségére a házelnök szóvivője.

A texasi karácsonyfa-termelők mégis felajánlották, hogy ingyen biztosítanak egy hatalmas "hazai" fenyőt, ha a törvényhozás lecserélné a kínai műanyag fát. A műfenyő kapcsán a parlament takarítói azonban kiálltak a házelnök mellett. Azt mondják, mióta műanyag fa áll az épületben, könnyebb a dolguk: nem kell ugyanis naponta többször összetakarítaniuk a karácsonyfáról hulló tűleveleket.