Pénzbírságra ítélték a Niagarába ugró férfit

Vágólapra másolva!
Szenzációhajhászás vádjával 2260 kanadai dollárra büntették meg azt az amerikai férfit, aki októberben beleugrott a Niagara vízesésbe, lezúdult a roppant víztömeggel, de csodával határos módon túlélte az esést.
Vágólapra másolva!

A 41 éves Michigan állambeli Kirk Jones, foglalkozására nézve volt autóalkatrész-kereskedő elismerte, hogy depressziós hangulatban mászott fel egy magasabb partszakaszra a vízesés közelében már örvénylően kavargó folyó mentén, és önszántából ugrott be a vízbe, amely lesodorta a több ágra szakadó zuhatag kanadai ágán, az úgynevezett Patkó-vízesésen. A férfinak eltörött néhány bordája és megsebesült a háta, de súlyosabb sérülések nélkül került ki az örvénylő vízesésből.

"A víz olyan volt, mintha jeges fürdőt vettem volna, vagy mintha egy vadállat gyomra nyelt volna el, azt hittem, a nyomás leszakítja a fejemet. A bajaimat viszont tényleg elnyelte a szurdok, és a depressziómnak vége" - mondta.

Az biztos, hogy Jones életét az öngyilkossági kísérlet óta szerencsés fordulatok sora kíséri. Tettéért ugyanis a bíróság akár 9000 dollár bírságot is kiszabhatott volna, de ennek még a negyedét sem kellett kifizetnie. Depresszióját a mélyben hagyva úgy döntött, hogy az autóalkatrészeknek is búcsút most,és elszegődik egy texasi vándorcirkuszhoz, ahol januártól szerencsés menekülésének történetével szórakoztatja majd a közönséget.

A Niagara igen sok kalandvágyó embert megkísértett az idők során, ám a legtöbben védőfelszereléssel vagy legalábbis hordókban próbáltak lezúdulni a hatalmas víztömeggel, de még közülük sem mindenkinek sikerült élve kiemelkednie az áradatból. Kirk Jones történetén kívül egyetlen hasonló esetet jegyeztek csak fel eddig a vízesés történetírói: a hatvanas években egy vékony mentőmellénnyel felszerelve élve került ki a sodró víztömegből egy hatéves kisfiú, aki egy kirándulóhajóról zuhant a vízbe.