Megölték az Anszár al-Iszlám három tagját

Vágólapra másolva!
Amerikai katonák egy rajtaütésben megölték az észak-iraki Moszulban az Anszár al-Iszlám terrorszervezet három feltételezett tagját. A rajtaütést hétfőre virradóra hajtották végre.
Vágólapra másolva!

A muzulmán szélsőségesek kézifegyverekkel és gránáttal támadtak az amerikai katonákra, az egység viszonozta a tüzet, és behatolt a fegyveresek rejtekhelyéül szolgáló házba. A tűzharcban három támadó életét vesztette, két amerikai katona megsebesült. A ház hat lakóját lefogták, és átadták az iraki rendőrségnek - áll a 101. légi szállítású hadosztály által kiadott közleményben.

A katonák az épület átvizsgálásakor két gránátvetőre, tizenegy páncéltörő gránátra, nyolc kézigránátra, valamint lőfegyverekre bukkantak. Ezeket és az ugyancsak itt talált "koalícióellenes tartalmú", vallási témájú könyveket lefoglalták.

Ugyancsak Moszulban az amerikaiaknak sikerült hatástalanítaniuk egy pokolgépet, amelyet ismeretlenek az út mentén helyeztek el, egy forgalmas útkereszteződés közelében. Az észak-iraki Kirkukban négy külföldi állampolgárságú személyt vett őrizetbe a rendőrség. A lefogottaknál - akik közül kettő egyiptomi, egy afgán, egy pedig iráni nemzetiségű - hamis útleveleket találtak. A kirkuki rendőrparancsnok elmondta, hogy a koalíció elleni támadásokkal gyanúsított négy férfit átadták az amerikai hadseregnek.

Thaiföld további harmincfős, harcoló egységet küld Irakba - jelentették be hétfőn az ázsiai országban. A katonák feladata az lesz, hogy védelmet nyújtsanak a Kerbelában állomásozó, orvosokból és mérnökökből álló thaiföldi csoportnak. A bejelentést azután tették, hogy a dél-iraki városban szombaton elkövetett merényletek következtében két thaiföldi katona életét vesztette.