Levélbombát kapott az Európai Néppárt vezetője

Vágólapra másolva!
Felrobbant egy levélbomba az Európai Néppárt brüsszeli irodájában. A detonáció senkit sem sebesített meg. A küldeményt a párt elnökének címezték.
Vágólapra másolva!

Levélbomba robbant hétfőn az Európai Néppárt (EPP) vezetőjének brüsszeli irodájában, de senkit nem sebesített meg. Az EPP szóvivője elmondta, hogy Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament legnagyobb csoportjának vezetője nevére egy könyvet tartalmazó boríték érkezett brüsszeli irodájába.

Amikor a küldeményt az iroda egyik munkatársa kinyitotta, kisebb robbanás történt, s a borítékból láng csapott ki. Az EPP vezetője a robbanás idején nem volt Brüsszelben.

Az EP elnökének szóvivője hétfőn elmondta, hogy Hans-Gert Pötteringnek szánt bombán kívül több gyanús küldemény is érkezett Brüsszelbe, de csak az elnöknek címzett levélbe rejtett szerkezet robbant fel. Közben a rendőrség tűzszerészei vizsgálni kezdtek egy másik gyanús küldeményt is, amelyet José Ignacio Salafranca EPP-képviselő kapott. Mindegyik csomagot Bolognában adták postára, a bélyegzés szerint december 22-én.

Hans-Gert Pöttering mellett többek között Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke is kapott levélbombát december végén, rajta kívül még három levélbombát küldtek európai intézményeknek korábban.

A bizottsági elnök egy könyvet és robbanásveszélyes anyagot tartalmazó csomagot kapott, amelyet ő maga bontott fel, de nem sebesült meg a robbanás következtében. Az ezt követő napokban gyors egymásutánban érkeztek hasonló levélbombák az Európai Központi Bank frankfurti, valamint az Europol és az Eurojust hágai székhelyére. Ezek közül azonban egy sem robbant fel.

Levélbombát kapott az EP egyik brit képviselője is. A szerkezet lángra kapott a brit
szocialista képviselő manchesteri hivatalában, de senki nem sérült meg.