Lelőtte tanárát egy holland diák

Vágólapra másolva!
Főbe lőtte tanárát kedden egy holland középiskolás diák Hága elővárosában. A biológiatanár állapota válságos, a diák elmenekült.
Vágólapra másolva!

A sebesült tanárt, aki egyben a Stevincollege igazgató-helyettese, helikopterrel szállították a közeli Westeinde kórházba. A rendőrség tájékoztatása szerint más nem sérült meg az ebédszünetben az étteremben lezajlott támadásnál.

A rendőrség lezárta az iskolát - amelynek több száz diákja nagyrészt török és marokkói származású - és az egész környéket. Szaglásra kiképzett kutyákkal kutattak az elkövető és a gyilkos fegyver után. A török származású diákot, akinek a személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, néhány nappal korábban súlyos fegyelemsértés miatt felfüggesztették. Az incidens hatására nyilvános vita robbant ki a tanárok elleni erőszakról és az iskolákban bevezetendő óvintézkedések szükségességéről.

A kínai látogatáson tartózkodó Maria van der Hoeven oktatási miniszter érthetetlennek és szörnyűnek nevezte a történteket. A pedagógusok szakszervezete megdöbbentőnek nevezte a lövöldözést és emlékeztetett, hogy első ízben fordult elő ilyen cselekmény Hollandiában. A gyilkos támadás szerintük arra mutat, hogy a társadalomban terjedő erőszak nem áll meg az iskolák kapuinál sem. Az ilyen esetet azonban még szigorú biztonsági intézkedések sem akadályozhatták volna meg.

1999-ben egy szintén török származású 17 éves diák nyitott tüzet társaira a dél-hollandiai Veghelben, öt személyt megsebesítve. Tettéért öt évi szabadságvesztésre ítélték.