Szaporodnak az etnikai incidensek Szerbiában

Vágólapra másolva!
A szerbiai parlamenti választások óta egyre többen támadják Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét mind a demokratikus tömbből való politikusok, mind a politikai paletta túloldaláról valók, miközben a jobbra tolódó Szerbiában egyre több az etnikai indíttatású incidens.
Vágólapra másolva!

Mile Isakov, a Vajdasági Reformpárt (RV) elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a hatalmat nyerészkedésnek tekintő Kasza és Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke felelős a milosevici uralom megdöntésében fontos szerepet játszott vajdasági tömb szétveréséért. Dragan Bozalo, a Szerb Radikális Párt (SRS) dél-bácskai szervezetének az elnöke hétfőn azt mondta, hogy Kasza és pártja nem képviseli többé a vajdasági magyarság többségének politikai akaratát.

Kasza és Canak volt az értelmi szerzője a 19 kisebbségi és regionális pártból álló Együtt a toleranciáért nevű pártszövetségnek, amely alig néhány tizedszázalék híján nem jutott be a parlamentbe. Isakov az említett koalíció "ellenpárjaként" tekintett pártszövetséget hozott létre, amelyhez csatlakozott az Ágoston András vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt is. A Vajdaságban Kaszáék átlagosan 9-10-szer annyi szavazatot szereztek, mint Isakov pártszövetsége.

Kasza közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a választások után ugyanazok támadják, akiknek a már régóta ő volt "a szálka a szemében". A radikálisok támadásai nem meglepőek, de a választásokon "elvérzett" Isakov nyilatkozataiban sincs semmi új - mondta Kasza, aki szerint Isakov dühöng, mert párt és támogatottság nélkül maradt. A VMSZ elnöke azonban rámutat arra, hogy gyakrabban támadják őt, amióta a nemzetközi közösségtől kért segítséget a kisebbségi problémák rendezéséhez, s még a demokratikus tömb zászlóvivőjének elkönyvelt Demokrata Párt is felrótta neki a kisebbségi kérdés internacionalizálását.

- Azért fordultam a külföldhöz, mert belföldön nem lehet észérvekkel rendezni ezeket a kérdéseket azokkal, akik a nemzeti elvakultságba vezetik a politikát - szögezte le Kasza. A radikálisok győzelme óta Szerbia-szerte egyre gyakrabbak az etnikai indíttatású támadások. Kasza szerint az SRS választási győzelme után vérszemet kaptak a radikálisok.

A Szabadka melletti Tavankúton két hét alatt kétszer is ledöntötték Gubec Máté horvát parasztvezér szobrát, fenyegetések érkeztek a helyi horvát laphoz, a szabadkai pravoszláv templom melletti épületre ismeretlenek "Talpra magyar, itt a haza" feliratot festettek. A minap Temerinben meggyaláztak egy köztéri katolikus keresztet, a többségben szandzsáki muzulmánok lakta Novi Pazar és Sjenica központjában pedig a morbiditás határát súroló plakátok jelentek meg "Ó Pazárom, második Vukovárom" és "Ó Sjenica, második Srebrenica" felirattal.

Az elszaporodó incidenseknek egyre nagyobb teret szentel a szerbiai országos terjesztésű sajtó is. A Danas című belgrádi lap a minap azt írta, hogy az SRS győzelme joggal ébreszt félelmet a kisebbségek körében, mert bárhogyan szépítettek is retorikájukon a radikálisok vezetői, egy kis újságírói "alákérdezés" azonnal előhozza belőlük a gyűlöletbeszédet.