Ammánba látogat az izraeli külügyminiszter

Vágólapra másolva!
Hivatalos látogatásra a jordániai fővárosba utazik január 28-án Szilvan Salom izraeli külügyminiszter. A jeruzsálemi külügyminisztérium szerdai közleménye nem részletezi a látogatás programját, amely 1999 augusztusa óta az első ilyen szintű találkozó lesz a két ország képviselői között.
Vágólapra másolva!

Az izraeli külügyminiszter látogatására olyan időben kerül sor, amikor a zsidó állam felrója a hásimita királyságnak, hogy részese a nemzetközi kampánynak az izraeli és palesztin területek között Ciszjordániában épülő biztonsági kerítés ellen. Ariel Saron izraeli kormányfő hétfőn figyelmeztette Jordániát, hogy a kampány tevékeny támogatása miatt az Izraelhez fűződő "kapcsolatok romlásával sokat veszíthet".

Marvan al-Moaser jordániai külügyminiszter visszautasította e fenyegetéseket. Kijelentette, hogy országa továbbra is felemeli hangját a kerítés ellen, és követeli a már megépített szakaszok lebontását is.