Dominikai menekültek tűntek el a tengeren

Vágólapra másolva!
Húsz dominikai illegálisan kivándorló tűnt el a Karib-tengeren útban Puerto Rico felé, miután hajójuk felborult. A dominikai hatóságok hétfői jelentése szerint kevés remény van megmentésükre.
Vágólapra másolva!

A hét végén a menekültekkel Puerto Rico felé tartó, szerencsétlenül járt hajó utasai közül három személyt kimentettek. Folyatódik a kutatás az esetleges újabb túlélők után. A dominikai haditengerészet egyik parancsnoka szerint azonban már csak nagyon csekély esély van arra, hogy élve megtalálják őket.

A hajó 23 emberrel a fedélzetén szombat reggel a Santo Domingotól 130 kilométerre kelete lévő Boca de Yumából vágott neki a bizonytalan útnak, hogy elérje Puerto Ricót, az Egyesült Államok teljes önkormányzattal rendelkező társult államát, amelynek lakossága spanyolul is beszél. A vízi jármű a dominikai partoktól 32 kilométerre borult fel.

Októbertől január közepéig az amerikai parti őrség 1270 illegális dominikai kivándorlót fogott el. A Dominikai Köztársaságból az emberek a jobb megélhetés reményében próbálnak meg eljutni amerikai területre. A szigetországot az utóbbi években mind súlyosabb gazdasági és pénzügyi gondok gyötrik.