Újabb két áldozata van a madárinfluenzának

Vágólapra másolva!
Két, múlt héten elhunyt vietnamiról derült ki, hogy a madárinfluenza végzett velük. Közben szerdán rendkívüli tanácskozásra gyűlnek össze a járvány sújtotta országok képviselői Bangkokban. India nagyszabású óvintézkedéseket tesz a járvány megelőzésére, Kínában állítólag magakadályozták a vírus továbbterjedését.
Vágólapra másolva!

Újabb két ember halálát okozta Vietnamban a madárinfluenza. A kór legutóbbi áldozatai a múlt héten hunytak el, a vizsgálatok csak mostanra mutatták ki, hogy a madarak által terjesztett betegség végzett velük - közölte szerdán Hoang Thuy Long, a vietnami egészségügyi minisztérium higiéniai és járványügyi intézetének professzora.

A thaiföldi fővárosban, Bangkokban szerdán azt jelentették be hivatalosan, hogy a milliós metropolis két körzetében is észlelték a madárinfluenzát. Az emberre is veszélyes járványos betegség Thaiföld tartományainak már kétharmadában megjelent.

Szerdán kezdődik Bangkokban a járványtól sújtott országok rendkívüli miniszteri értekezlete, amelyen a betegség elleni küzdelemről tanácskoznak. A tanácskozáson az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió képviselői is részt vesznek.

India hivatalosan bejelentette, hogy nagyszabású óvintézkedéseket tett az immár tíz ázsiai országot sújtó járvány elkerülésére. Az egészségügyi hatóságok különleges megfigyelő bizottságot hoztak létre, a központi kormány pedig arra utasította a szövetségi államokat, hogy alaposan vizsgáljanak ki minden jelentősebb mértékű baromfielhullást.

A kínai egészségügyi hatóságoknak sikerült megakadályozniuk, hogy továbbterjedjen egy Kuanghszi (Guangxi) tartománybeli kacsatenyészetben kiütött madárinfluenza-járvány - jelentette be szerdán a tartományi kormány egy illetékese. Mint mondta, a tovaterjedés megakadályozása végett levágtak minden háziszárnyast a kacsafarm három kilométeres körzetében.