Családokat gázosítanak el az észak-koreai fegyverkísérletekben

Tömegpusztító fegyverek hatóanyagaival kísérleteznek az észak-koreai koncentrációs táborok lakóin. Erről egy dezertált északi katonai vezető beszélt a BBC 2-es csatornájának. A vasárnap este műsorra tűzött riportfilmből kiderül, kísérletenként 30-150 embert ölnek, meg vegyi- és biológiai fegyverek hatóanyagaival, köztük teljes családokat egyszerre. Észak-Korea volt pekingi katonai attaséja szerint - aki maga is részt vett a kísérletekben - elhitették velük, hogy az áldozatok az ország minden bajának okozói.

Tömegpusztító fegyverek hatóanyagaival végeznek emberkísérleteket észak-koreai koncentrációs táborok foglyain, köztük gyerekeken - ez derül ki a BBC televízió vasárnap este műsorra tűzött feltáró riportjából. Hasonló gyanút már a legnagyobb londoni stratégiai kutatóintézet is megfogalmazott egy, a napokban közzétett jelentésében.

A BBC 2-es csatornájának riportfilmje megszóltatja Észak-Korea pekingi nagykövetségének volt katonai attaséját, aki öt éve Dél-Koreába szökött, de korábban maga is egy észak-koreai koncentrációs táborban dolgozott.

Az álnéven szereplő volt diplomata beismerte, hogy közvetlen részese volt tömeggyilkosságoknak - egy alkalommal 31 ember megölésében segédkezett -, de hozzátette: a táborok személyzetével elhitették, hogy a rendszer ellenségeivel van dolguk, akik az ország minden bajának okozói.

Családok az üvegfalú gázkamrákban

Az illető - aki jelenleg a dél-koreai kormány tanácsadója észak-koreai katonai ügyekben - a BBC riporterének elmondta: tanúja volt, amint egész családokat, köztük kisgyerekeket terelnek be üvegből készült gázkamrákba, amelyekbe vegyi hatóanyagokat vezettek be egy csövön keresztül. A családok felnőtt tagjai még haláltusájukban is igyekeztek a gyerekeket életben tartani, úgy, hogy saját szájukból leheltek levegőt a gyerekek tüdejébe - mondta.

A műsorban szakértők által hitelesnek minősített dokumentumokat is bemutatnak, amelyek bizonyítják a kísérletek tényét.

Egy kísérlet - 150 halott

A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) január végén tette közzé jelentését az észak-koreai tömegpusztító fegyverekről. Ebben szerepelt - dezertőrök beszámolóit idézve - az a megállapítás, hogy a phenjani rezsim már a 90-es években végzett emberkísérleteket vegyi hatóanyagokkal; az egyik ilyen kísérletben állítólag 150 börtönlakó halt meg. 

Az IISS jelentése szerint a már kifejlesztett észak-koreai vegyifegyver-készletről csak "erősen spekulatív" adatok állnak rendelkezésre. Dél-koreai hivatalos becslések 2500-5000 tonnára teszik ezt a készletet. Az IISS tanulmánya 17 olyan jelentős vegyipari létesítményt sorolt fel, amely alkalmas vegyi fegyverek előállítására.

A dezertőrök dédszülőit, szomszédait is megbüntetik

A BBC vasárnap esti riportjában megszólaltatott tanú azt állítja, hogy a Kim Dzsong Il diktátor vezette rezsim nemcsak az ellenségnek minősített bírálókat vagy dezertőröket bünteti, de három nemzedékre visszamenőleg összes családtagjukat, valamint összes szomszédjukat és azok családtagjait is.

A The Observer című baloldali brit lap vasárnapi számában arról ír, hogy egyes becslések szerint 200 ezer fogoly sínylődik az észak-koreai koncentrációs táborokban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK