Tóth András: Király B. Izabella pénzt kaphatott Szaddámtól

Vágólapra másolva!
Szaddám Husszein diktatúrájának népszerűsítésében vállalt szerepéért cserébe kapott anyagi ellentételezést Király B. Izabella - mondta Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkár, egy kedd esti rádióműsorban.
Vágólapra másolva!

"Nyilván ő maga, az olajkereskedelemben nem vállalt szerepet, de azt a szerepet vállalta, hogy Szaddam Huszein rendszerét népszerűsíti, fellép az ENSZ embargó ellen" - fogalmazott az államtitkár a Klubrádió, Kontra című műsorában. Mint mondta, a szolgálatoknak arról volt információjuk, hogy Király B. Izabella az iraki vezetéssel tárgyalt, és megállapodott arról, hogy politikai tevékenységet folytat valamilyen ellentételezés fejében.

Tóth András utalt rá: Király B. Izabella maga is leírta, hogy másfél év alatt húsz alkalommal volt Irakban, valamint megvannak azok a kiadványok is, amelyeket a Magyar Érdek Pártja nevében forgalmazott. "Ezek között van olyan képeslap, amelyet annak idején Kofi Annannak címeztek meg és amelyben felszólítják az ENSZ főtitkárát, hogy szüntesse meg az ENSZ embargót" - fűzte hozzá.

Az államtitkár elmondta: Király B. Izabelláék az iraki vezetéssel való együttműködés nyomán Európa különböző városaiban szolidaritási rendezvényeket szerveztek, és rendszeresen vettek részt a Baath Párt kongresszusán és Szaddám Huszein születésnapi ünnepségein.

Tóth András elmondta: 2000-ben a bagdadi magyar nagykövetség tájékoztatta a Külügyminisztériumot arról, hogy Király B. Izabella kapott anyagi támogatást az iraki rezsimtől. Ez az információ "kísértetiesen egybevág" azzal az idén januárban napvilágot látott listával, amelyen a Szaddám Huszein által pénzelt személyek nevei közt Király B. Izabella is szerepel - fűzte hozzá. "Nem állítom, hogy ez tényszerűen igaz,(...) nyilván a két dolgot össze kell vetni, hogy mennyiben fedik egymást, mi lehet a forrása, és ennek megfelelően milyen következtetést lehet levonni" - fogalmazott az államtitkár.

Mint mondta, az ügyben indított jelenlegi vizsgálat célja azt is kideríteni, hogy érintette-e Magyarországot az iraki ENSZ embargó megsértése, illetve miért marad el annak idején a vizsgálat. Tóth András kiemelte: az iratok mai olvasata alapján egyértelműnek tűnik, hogy az akkori politikai vezetésnek nem volt szándéka, hogy ezt az ügyet felderítse.