Nem uránium volt a lefoglalt iraki hordóban

Vágólapra másolva!
Cáfolta hétfőn az amerikai hadsereg, hogy urániumot tartalmazott volna az a hordó, amelyet két iraki szállított a múlt héten az ország északi részén fekvő Moszul közelében.
Vágólapra másolva!

Egy magas rangú iraki rendőrségi illetékes vasárnap azt közölte, hogy az iraki rendőrség egy moszuli úttorlasznál két irakit fogott el, akik autójukban nagy mennyiségű urániumot rejtő hordót szállítottak. Hikmat Mahmúd Mohammed, a ninivei kormányzóság rendőri vezetőségének tagja úgy tájékoztatott, hogy egy rendőr súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor kinyitotta a hordót; kórházba kellett vinni.

A hír nem igaz - közölte Joseph Piek alezredes, a Ninive tartományban állomásozó Olympia különleges alakulat tisztje. A körzetben, ahol a két férfit elfogták, nagyszabású nyomozási, házkutatási akció zajlik azóta, hogy február 1-jén Erbíl városában kettős robbantásos merényletben több mint száz ember meghalt.

A támadás célpontja a körzetben hatalmat gyakorló két vezető iraki kurd párt egy-egy központja volt.