A felkelők kezén Haiti második legnagyobb városa

Vágólapra másolva!
A haiti lázadók vasárnap bevonultak a karibi szigetország második legnagyobb városába. Az akció esetleges áldozatairól nincsenek adatok.
Vágólapra másolva!

Cap-Haitien lakóinak többsége állítólag jól fogadta az álarcos fegyvereseket, akik előzőleg elfoglalták a kikötőváros repülőterét és hatalmukba kerítették az Air Tropical haiti légitársaság egyik gépét. Szemtanúk elmondása szerint a harcosok gépkocsikon érkeztek egy olyan település, Trou-du-Nord irányából, amelyet már a múlt héten elfoglaltak az északi országrész nagy területeit ellenőrző lázadók. Környékbeliek a légikikötő felett gomolygó füstfelhőkről számoltak be.

Winter Etienne, a felkelők vezére pénteken nyilvánította ki, hogy "a mostani, karneváli hétvégén beveszi" az elővárosaival együtt egymillió lakosú Cap-Haitient és a 160 ezres lélekszámú Saint-Marc települést. Ez utóbbi helység Port-au-Prince és az ország negyedik legnagyobb városa, Gonaives között fekszik. Gonaivot február 5-én vették birtokba a lázadók.