Egy elütött gesztenyefáért fizetett kártérítést a BBC

Vágólapra másolva!
A BBC 250 font kártérítést fizetett Churchill település önkormányzatának, mert a faluban a tévécsatorna egyik műsorvezetője autójával szándékosan belerohant egy harmincéves gesztenyefába. A műsorvezető azt akarta kipróbálni, mennyire biztonságos a jármű. Szakértők szerint a fa az ütközés miatt elpusztul.
Vágólapra másolva!

Jeremy Clarkson, a BBC Top Gear című autós magazinjának a műsorvezetője senkitől nem kért engedélyt, amikor a délnyugat-angliai faluban Toyota dzsipjével nekirontott a köztéren álló, tekintélyes gesztenyefának, hogy ily módon tesztelje, elég szilárd építésű-e a járműve. Ezután elhajtott a helységből.

Idén januárban azonban, amikor a tesztvezetés adásba került, egy tévénéző felismerte a helyszínt, és értesítette a helyi önkormányzatot. "Megnéztük a fát, amelyen piros festéknyomokat és üvegcserepeket találtunk, úgyhogy azonnal kapcsolatba léptünk a BBC-vel" - közölte Pam Millward alpolgármester.

"Elképesztő az a pimaszság, amivel ideállítottak, és kárt tettek a fában. Azt bizonygatták, hogy nem tudtak engedélyt kérni, mivel nem volt kitől, csakhogy a helyszíntől nem messze ott van egy tábla a telefonszámokkal" - tette hozzá az alpolgármester.

A gesztenyefát súlyos kár érte, egy szakértő szerint csaknem bizonyosan elpusztul. A BBC a történtek után eljuttatta Chrucill lakosaihoz "őszinte bocsánatkérését", mellette kártérítésként egy 250 fontos (96 ezer forintos) csekket.