A bostoni egyház a szexuális visszaéléseket összegezte

Vágólapra másolva!
Több mint 800 fiatalkorú vált egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések áldozatává 1950 óta az Egyesült Államokban - áll a bostoni római katolikus egyházmegye által készített, csütörtökön közzétett jelentésben.
Vágólapra másolva!

A dokumentum számba vesz valamennyi, az egyházmegye területén az elmúlt több mint ötven évben történt szexuális molesztálást. Megállapítása szerint az említett időszakban 162 lelkipásztorral szemben merült fel szexuális bűncselekmény gyanúja. Ez azt jelenti, hogy az egyházmegye több mint 2000 alkalmazottjának 7 százaléka érintett az ügyben - mutattak rá az egyházi vezetők.

A jelentés egy, a tervek szerint pénteken nyilvánosságra hozandó, országos felmérés részét képezi. Ez utóbbi, az Egyesült Államok egész területére kiterjedő vizsgálat eredményeit közzétételük előtt áttanulmányozta egy, amerikai püspökökből álló laikus ellenőrző testület.