Amerika ellenőröket állítana a világ reptereire

Az USA azt tervezi, hogy több repülőtérre ellenőröket állít, akiknek az lenne a feladatuk, hogy kiszűrjék a terroristagyanús személyeket. Állítólag összesen hét, főleg európai légikikötőbe telepítenének ellenőröket. A terv kivitelezhetősége azonban kérdéses, az érintett államok ugyanis nem egyeznek bele ilyen amerikai jelenlétbe felségterületükön.

A washingtoni vezetés azt tervezi, hogy amerikai ellenőröket telepít egyes európai és ázsiai repülőterekre, hogy így próbálja még indulás előtt kiszűrni az Egyesült Államokba készülő, terroristagyanús személyeket - írja hétfői számában a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása (WSJE).

Az újság szerint az elképzelés - bár a washingtoni illetékesek hangsúlyozzák, hogy kivitelezéséhez az érintett országok előzetes beleegyezése szükséges - tovább szítja majd a repülésbiztonsággal kapcsolatos feszültségeket az Egyesült Államok és a világ többi része között. Egy ilyen akcióval ugyanis Washington az ország határain kívülre is kiterjesztené az Egyesült Államok szuverenitását.

A WSJE úgy tudja, hogy hét helyszínre telepítenének ellenőröket, így a londoni Heathrow és Gatwick, a tokiói Narita, a párizsi Charles de Gaulle és az amszterdami Schiphol légikikötőkbe, valamint a mexikói és a frankfurti repülőtérre. Ezek a repterek bonyolítják le az Egyesült Államokba irányuló, évi 70 millió fős légiforgalom 40 százalékát. Az ellenőrök telepítése előtt az amerikaiak egy kisebb repülőtéren akarják kipróbálni a módszert. A lap szerint a próba lehetséges helyszíneinek egyike Varsó.

Önkéntes alapon

Robert Bonner, az amerikai vámőrség parancsnoka szerint a terv megvalósítása önkéntes alapon történne, vagyis azokra az országokra terjesztenék ki, amelyek úgy gondolják, nekik is érdekükben áll a repülésbiztonsági intézkedések szigorítása. Egy ilyen lépéssel ugyanis csökkenteni lehetne annak esélyét, hogy terroristák jussanak fel a repülőgépekre, s azokat eltérítsék vagy felrobbantsák.

Az egyelőre még csak körvonalazódó elképzelések szerint az amerikai szakértők a légitársaságok alkalmazottaival közösen próbálnák azonosítani a gyanús személyeket, ellenőriznék az útiokmányokat, kikérdeznék az utasokat terveikről, s kiszűrnék azokat, akik hosszabb időt töltöttek egyes, terroristabázisnak számító területeken. Ez utóbbiakat Bonner szerint az amerikai repülőtereken a bevándorlási tisztviselők amúgy is szinte bizonyosan visszafordítanák, így egyszerűbb már az indulóállomáson visszatartani őket, és ezzel el lehetne kerülni az utóbbi hónapokban gyakran előfordult járattörléseket is.

A kikötőkben már ellenőrzik amerikaiak a hajókat

Az amerikai vámőrség parancsnoka azt mondta, hogy a tárgyalások még nem kezdődtek meg az érintett országok hatóságaival, s az előzetes érdeklődésekre az európaiak óvatosan reagáltak. A lap szerint azonban nem lesz egyszerű megvalósítani az elképzelést, mivel számos európai kormány (például Portugália, Dánia, Svédország és Finnország) már múlt hónapban is szembeszállt az amerikaiakkal, amikor Washington azt követelte, hogy egyes repülőgépekre fegyveres légikísérőket telepítsenek.

Az amerikai ellenőrzés kiterjesztése nem példa nélküli, már most is több külföldi kikötőben dolgoznak amerikai szakértők, akiknek az a feladatuk, hogy megakadályozzák tömegpusztító fegyverek vagy anyagok hajóval való bejuttatását az Egyesült Államok területére. A kanadai repülőtereken pedig évek óta ott vannak az amerikai vámhivatal felügyelői - írja a WSJE.

KAPCSOLÓDÓ CIKK